Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 3. szám - HELINSKI TAPASZTALATOK, BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉS, BÉKEKUTATÁS - Kiss J. László: Békekutatás és az új békemozgalom
sal a társadalmi feltételek aktív alakítását célul kitűző belpolitikai konfliktuskutatást állítják szembe. Az új békemozgalom a békekutatás társadalmi „igazolódása” tekintetében döntő állomást jelent. Bebizonyosodott, hogy jelentős békemozgalom nélkül a békekutatásnak sincs befolyási esélye. Ugyanakkor a békekutatás nagymértékben hozzájárult a békemozgalom elméleti-intellektuális szintjének megalapozásához, a hivatalos biztonságpolitika kritikai közvetítéséhez, s az ennek megfelelő „ellennyilvánosság” — a fegyverkezéssel és a háborúval összefüggő információs szükséglet és problématudat - kialakításához, a biztonságpolitika demokratizálódásához. A békemozgalom tehát a békekutatásnak nem törvényes, de nem is törvénytelen származéka: az új békemozgalom a fejlett tőkés országokban kialakult önálló, strukturálisan is meghatározott alternatív-kritikai társadalmi potenciál terméke, s mint ilyen, a békekutatás számára is próba abban a tekintetben, vajon tényleges kritikai-felvilágosító funkcióját be- tölti-e. A békekutatást ezért a mind nagyobb áttekinthetőségnek (transzparencia) kell jellemeznie, „titkos tudományként” elképzelhetetlen. A gyakorlatra vonatkozás a békekutatás fontos alkotóeleme. A békemozgalomnak ugyanakkor saját pozícióinak megszilárdításához újra és újra szüksége van a békekutatás „argumentációs segítségére”. Az a tény, hogy a békekutatást egyidejűleg éri bírálat a „nagypolitika” és a békemozgalom részéről, bal- és jobboldalról egyaránt, nem jelenti azt, mintha a békekutatás „egyenlő távolságot” tartana a hivatalos kormánypolitika és a tömegmozgalmak között. A csalódottság oka igen gyakran - a békekutatás konkrét projektumai szerint - a különféle tudományos felismerések közvetítési és társadalmi érvényesítési lehetőségeivel függ össze. A kutatás és a mozgalom közötti kölcsönhatás, illetve a békekutatás gyakorlati iránya rendkívül nagy jelentőségű, minthogy a békekutatás nem a békéről, hanem a békéért folyó kutatás, s mint ilyen, a jövőkutatásnak is része. Másfelől a békekutatáshoz egy meghatározott kutatási tárgy szükségszerű, ám ez önmagában nem kielégítő előfeltétel. A nyugati békekutatás számos tapasztalata azt példázza, hogy arra a kérdésre, vajon a kutatás ténylegesen békekutatás-e, a válasz sok esetben - az eredmények gyakorlati alkalmazásától függően - csak utólag fogalmazható meg.3 Ezért a békekutatásnak természetesen önmaga hatását és a békemozgalom fejlődését is vizsgálnia kell. Ez adhat magyarázatot arra, hogy milyen ideologikus vagy objektív tényezők. játszanak szerepet abban, hogy az új békemozgalmat a „békétlenség mozgalmának”, vagy magát a békekutatást a „békétlenség” társadalmi forrásának minősitik, s mi az oka annak, hogy a békekutatás „orientációs segítsége” még nem elég hatékonyan érte el címzettjeit. Az új békemozgalom kibontakozásával a nyolcvanas évek elejére tehető az az időszak, amikor a kutatás eredményei közvetlenül a mozgalom részévé váltak. Bizonyos fokig a békekutatás a békemozgalomban valósul meg, anélkül, hogy ezzel bármelyik funkciója is feleslegessé válna. Végül is miben összegezhető a békekutatásnak az új békemozgalomra gyakorolt „felvilágosító” hatása ? Melyek az alternatív biztonságpolitikai „elmélettudat” legfontosabb elemei ? A békekutatás az új helyzetben mindenekelőtt bemutatja, milyen törékeny alapokra épül a Nyugat fegyverkezésének a szovjet fegyverkezési tendenciákra és hadipotenciálra hivatkozással történő igazolása. Leleplezi ugyanis a legitimációs törekvések révén alkalmazott túlzásokat, torzításokat.1 A békekutatás világossá tette a békemozgalom számára, mennyire ellentmondásos az „elrettentésnek” az a nyugati koncepciója, amely a nukleáris háború megakadályozását a háború megvívását szolgáló mind tökéletesebb eszközök kifejlesztésével kívánja elérni: a haditechnikai képességek (pontosság, gyorsaság, robbanóerő stb.) továbbfejlődése az atomháborús küszöb csökkenéséhez, a nukleáris háború mind konkrétabb és valószínűbb megvívásának lehetőségéhez vezetett. A békekutatás a korábbi propagandatézisekkel ellentétben olyan szakszerű biztonságpolitikai vita megindulásához nyújtott elméleti hátteret, amely a „kölcsönös elrettentésnek” a meglevő keretekben intézményesült „biztonsága” helyett alternatív biztonságpolitikai koncepciók számára nyitott utat. n
