Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - SZEMLE - Barbi Balázs: Küzdelem az új világgazdasági rendért - az UNCTAD VI. konferenciája
függőségi területek jelentős része még gyarmat volt, a már politikailag önkormányzatot nyert nemzetek nemzetközi fórumokon és kétoldalú kapcsolataikban is igényelték, követelték a nemzetközi gazdasági erőviszonyok, a világ- gazdaságban ható feltételek módosítását. Ezt bizonyítja, hogy az ENSZ-en belül már a negyvenes évek végén felmerült az elmaradott nemzetek műszaki megsegítésének igénye. Számos tényező játszott közre abban, hogy ebben az időszakban valójában egészen a hetvenes évek első feléig nem sikerült előrelépni. Ennek okaként elsőnek említhető a fejlődő világ gyengesége, az a tény, hogy politikai és gazdasági súlya (amely még ma sem vethető össze a fejlett tőkés országokéval) messze elmaradt a vezető kapitalista országokétól. Másrészt a tőkés hatalmak - bizonyos szempontból objektívnak is tekinthető módon - nem tudtak megfelelő figyelmet fordítani a gazdaságilag elmaradott területekre: lekötötte őket saját gazdaságuk helyreállításának problémája, az újjáépítés. Természetesen idesorolható az a már korántsem objektív tényező, hogy ebben az időszakban a volt anyaországok még nem adták fel a reményt a gyarmatbirodalmak visszaállítására, ragaszkodtak a tőlük függő területek feletti befolyáshoz. S végül a szocialista országok sem tudtak kellő figyelmet tanúsítani és befolyást gyakorolni a nemzetközi politika és gazdaság folyamataira. A hetvenes évek kezdetére azonban, a gyarmatbirodalmak széthullásával és a szocialista közösség világpolitikai súlyának növekedésével párhuzamosan, fokozódott a fejlődő országok helyzetének megjavítását célzó törekvések, követelések száma. E két tényezőhöz járult még az a már korábban említett faktor, hogy a függetlenné vált nemzetek felismerték a politikai és a gazdasági függetlenség közötti fontos eltéréseket. A már politikailag önálló nemzetek fejlődését számos gazdasági tényező rendkívül kedvezőtlenül befolyásolta (például a külkereskedelmi lehetőségek és feltételek negatív volta),1 ami lényegében a volt függőségi területek és a fejlett tőkés országok gazdasági viszonyaiban nemhogy a lemaradás, elmaradottság csökkentését eredményezte volna, hanem ellenkezőleg, a „szakadék” szélesedéséhez vezetett. A már nem is csoporttá, hanem politikai és gazdasági „tömeggé” vált fejlődő országok fellépésének a nemzetközi politikai és gazdasági fórumokon „súlya” lett. A szocialista—kapitalista ideológiai versengésből (amely természetesen egyéb területre is kihatott, éreztette hatását) a harmadik világ erőt merítve, azt az 1973- 1974-es OPEC-sikerekkel kiegészítve, új, a korábbinál nagyobb lendülettel vetette be magát a nemzetközi gazdasági kapcsolatok átalakításáért folytatott küzdelembe. Harcosabban, a korábbi időszakhoz viszonyítva kimunkáltabb programokkal, tervekkel lépett fel. Mozgásba hozta a hetvenes évtizedre már létrejött, de addig kevés konkrét eredményt felmutatni képes nemzetközi szervezeteket, amelyek fő feladatát a fejlődő országok helyzetének megjavításában jelölték meg. (Mindenekelőtt az UNCTAD-ról van szó.) Erőt kölcsönzött a fejlődő országoknak, hogy sikerült érdekeiket — legalább a fő célkitűzéseket illetően - összehangolni. A nézeteltéréseket félretéve, követelé122
