Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
eltérést az jelenti, hogy míg 1976 ősze előtt a destabilizációs tendencia volt az uralkodó, meghatározó (a „három vörös zászló” voluntarizmusa, a „kulturális forradalom” anarchizmusa), s a stabilizációs irányzat (a 60-as évek első felének konszolidációs politikája) ennek alárendelten érvényesült, addig az 1976-os fordulattól mostanáig a stabilizációs tendencia a meghatározó, a másik ennek alárendelten működik.13 A jelenlegi szakasz alapvetően stabilizációs jellegű, de sok tekintetben még átmeneti, kialakulatlan, a folyamatok még nem irreverzibilisek, teljes értékű fordulat még nem játszódott le.14 A kongresszusnak a következő feladatai voltak:- összefoglalni az elmúlt 4-6 év eredményeit, feltárni a jelenlegi helyzet feszültségeit, ellentmondásait;-kijelölni a 2000-ig tartó szakasz általános stratégiáját;- meghatározni a 2000-ig tartó gazdasági stratégiát;- stratégiai rangra emelni a szellemi civilizáció fejlesztését;- stratégiai rangra emelni a demokrácia és a törvényesség erősítését;-napirendre tűzni a pártban uralkodó tarthatatlan helyzet rendezését;- megválasztani a testületeket és a vezetőket;- jóváhagyni az új szakasznak megfelelő szervezeti szabályzatot;- meghatározni az állami külpolitikának, a párt nemzetközi kapcsolatainak elveit, irányait. A kongresszuson felvetődtek e kérdések, s a válaszok a szakasz ellentmondásos jellegének megfelelők voltak: a további stabilizációs, előrehaladási igénynyel összhangban elhangzott számos realista válasz, ugyanakkor más válaszok ellentmondásosak, bizonytalanok vagy éppen kétértelműek voltak. E jelenség okai: a helyzet belső ellentmondásai, a kongresszus kompromisszumos jellege, a pragmatikus taktikázási szándék. Nincs tehát szó arról, hogy „semmi új nincs a kongresszus irányvonalában”, de arról sem, hogy „a kínai huszadik kongresszusnak” lehetünk tanúi. „Gondos elemzés... semmilyen végletes véleménnyel nem azonosulhat.”15 A helyzet értékelése A stratégia realitását első fokon az határozza meg, hogy a „konkrét helyzet konkrét elemzése” mennyire valósághű. A megtett út tapasztalatainak összegezésével, a jelenlegi helyzet értékelésével túlnyomórészt a beszámoló első fejezete foglalkozott. Ez az értékelés a IX. kongresszus óta most a legreálisabb, ám a valóságos helyzetnél rózsásabb, nem egy fontos kérdésben ellentmondásos, következetlen, bizonytalan. A beszámoló hét területen foglalta össze a kongresszus idejére kialakult helyzetet. Az első az ideológiai szféra. Ez a kongresszus egyik legellentmondásosabb 20
