Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 2. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok külpolitikájának belső háttere és feltételrendszere
amely a hetvenes évek első felében egyértelműen a politikai realizmusnak volt a hordozója. A pragmatizmus a külpolitika dezideológizálását hangoztatta ugyan, de ténylegesen a liberál-demokrata alapállásnak megfelelően a szocialista társadalmak hasonló jellegű belső átalakulását kívánta (nem véletlenül szerepel fogalomtárában olyan előkelő helyen a konvergencia). így a liberalizmus belső, amerikai válsága a külpolitikában az enyhülést támogató vonal válsága is. 2. Az erőteljesebb értékképviseletre való törekvés, az ideológiai alap közvetlenebb érvényre juttatása a politika egyetlen területén sem kedvez a pragmatizmusnak. Ez nem zárja ugyan ki a kompromisszumokat, hiszen maga a korábbi külpolitikai pragmatizmus is kompromisszumok eredménye volt. Az uralmon levő konzervatív nacionalista csoport azért idegenkedik a külpolitikai kompromisszumoktól, mert úgy véli, hogy azok révén saját csoportjának és az Egyesült Államoknak a gyengeségét ismerné el. Az amerikai külpolitikára vonatkozó belső kompromisszumban viszont - éppen megnövekedett befolyásánál fogva és a megszerzett politikai hatalom birtokában - erőteljesebben kívánja saját ideológiai alapállását a közvetlen külpolitikai döntésekben is érvényre juttatni. így nem véletlen, hogy éppen a konzervatív hullám erősödésével párhuzamosan ment végbe az amerikai külpolitika „reideológizálása” is. A mai konzervatív „szövetség” egyik alapvető, sőt talán a legfontosabbnak ítélt közvetlen politikai feladata éppen a külpolitikai döntéshozatal új eszmei bázisának megteremtése. Ahogy I. Kristol, a legismertebb konzervatív „szócső” megfogalmazta: „Nincs olyan konzervatív ellenpólus a külpolitikában, mint például a »kínálati gazdaságtan« a gazdaságpolitikában. Létre kell hoznunk azt, ami még soha nem volt ebben az országban: egy konzervatív eszmei keretet a külpolitika számára.”7 3. A nemzetközi kapcsolatokban az enyhülés elmúlt tíz-tizenkét éves időszaka objektíve egybeesett az amerikai társadalom már említett válságjelenségeivel és az Egyesült Államok nemzetközi befolyásának csökkenésével. Az „ideológiai megcsúszás” nyomán és a konzervatív ideológusok tudatos tevékenysége révén az enyhülés és az amerikai válságjelenségek egymással szorosan, szinte ok-okozati viszonyként összekapcsolódó elemekké váltak nagyon sok amerikai számára. Ennek a helyzetnek a veszélye abban rejlik, hogy esetleg az enyhüléstől, a normális nemzetközi kapcsolatoktól való távolodás tűnhet az amerikai válságból kivezető útnak, jóllehet a Reagan-kormányzat eddigi feszültségnövelő külpolitikájának eredményei, illetve inkább eredménytelenségei erre nem sok alapot nyújtanak. A mai kormányzat és a vele egyetértők ideológiai alapállását az jellemzi, hogy a több mint egy évtizedes objektív fejlődési folyamatnak a revideálását megvalósíthatónak tartja az amerikai politikai alany, nevezetesen a politikai döntéshozók és a közvélemény gondolkodásmódjának, akaratának megváltoztatása és cselekvőkészségének mobilizálása révén. Ebben a felfogásban az Egyesült Államok nemzetközi befolyásának csökkenése, az „amerikai évszázad” eszméjének megvalósítatlansága csupán elhibázott szubjektív döntések sorozata következmé25
