Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - Vincze Attila: Kína külpolitikája a KKP XII. kongresszusának tükrében
rült valamit a gazdaságpolitika, a társadalompolitika, a kultúrpolitika és a külpolitika több kérdésében. így vált lehetővé, hogy a - döntő mértékben pragmatikusok diktálta - kompromisszum kialakulhasson, a kongresszus összehívható legyen. A kongresszus helyének kijelölésével, párttörténeti jelentőségének meghatározásával - valójában az azonosság tisztázásával, a vezetés legitimitásának igazolásával - a megnyitó beszéd és a beszámoló is foglalkozott. E dokumentumok — és a kongresszust értékelő más írások - a XII. kongresszus jelentőségét a VII. kongresszuséval (1945) és a VIII. kongresszus első ülésszakáéval(i956) vetik össze. Ezt a két kongresszust vallják történelmi előzménynek, egyúttal elhatárolódnak az 1969-ben tartott IX. és az 1973-ban tartott X. kongresszustól, s részben az 1977-ben tartott XI.-tői is. Az elhatárolódás - az 1981. júniusi 6. plénum tanúsága szerint- már 1958-ra is vonatkozik („nagy ugrás”), és a „balos” irányzattal leszámoló 1978. decemberi 3. plénumig tart, tehát 21 éves időszakot ölel fel. Ez súlyos érzelmi, tudad zavarra utal, csakúgy, mint az, hogy a folytonosság igazolásához 37, illetve 26 évvel ezelőtti kongresszusokhoz kellett visszanyúlni. Az önmeghatározás ellentmondásos. Ez mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy az egyaránt előzménynek tekintett VII. és VIII. kongresszus legalább egy alapvető kérdésben ellentmondó örökséget jelent. A VII. kongresszus nyilvánította ki először a „Mao Ce-tung-i eszmék” kivételes szerepét, s ezzel megvetette az alapját számos későbbi torzulásnak.5 A VIII. kongresszus alapvetően marxista-leninista, internacionalista első ülésszaka viszont nem deklarálta a Mao Ce-tung-i eszmék jelentőségét, egyúttal közösséget vállalt a Szovjetunióval, a szocialista országokkal. (Ez utóbbi tényt a KKP XII. kongresszusán elhallgatták.) Az önmeghatározásnak azonban számos reális mozzanata is van. Az elhatárolódás tárgyát képező 21 év valóban a kínai fejlődés válságos korszaka volt. A VII. kongresszust is nagy veszteségekkel járó időszakok előzték meg, akárcsak a XIL-et. Ami a KKP VIII. kongresszusának 1. ülésszakával való összevetést illeti: tény, hogy most több kérdésben visszatértek e kongresszus örökségéhez. (1956- ban is kísérletet tettek a személyi kultusz visszaszorítására; hangsúlyozták a kollektív vezetés elvét; kijelentették, hogy Kínában a fő ellentmondás az élenjáró társadalmi rend és az elmaradott társadalmi termelőerők közötti ellentmondás; használták a népi demokratikus diktatúra formuláját stb.)6 A IX. és a X. kongresszustól való elhatárolódás annyiban megalapozott, amennyiben mindkettő a „kulturális forradalom” kongresszusa volt (kiváltképp a IX., de a X. is, jóllehet ez utóbbin Csou En-laj beszámolójában érzékelhetők voltak a pragmatikus irányzat realistább törekvései). Megalapozott a XI. kongresszustól való részleges elhatárolódás is, mivel a XI. kongresszus még kötődött a „kulturális forradalomhoz”, még - szőrmentén - úgy bírálta a „kulturális forradalmat”, hogy megőrizte lényegét: a permanens forradalom Mao Ce-tung-i tételét és a hozzá kapcsolódó politikai gyakorlatot,
