Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)
1983 / 1. szám - FÓRUM - Bognár Gyula: Korunk forradalmi áramlatainak antiimperialista szövetsége a 70-es és a 80-as években
olyanokat is, amelyek nem ismerik a kor jellemvonásait, és bizonyos fokig hat rájuk az imperialista propaganda. Sokakban él a világban szemben álló két fő erő egyenlő kezelésének hamis eszméje is. Azok a hatalmas méretű, jórészt spontán tömegmozgalmak, melyek elsősorban Nyugat-Európában, de később az Egyesült Államokban is kibontakoztak, társadalmi bázisukat, eszméiket, követeléseiket tekintve sok szempontból nem azonosak az imperialistaellenes harc forradalmi jellegű erőivel. Mégis - az emberi nem létérdekei érdekében - meg kell találni a közös nevezőket ezekkel a körökkel is. A szocialista világ - az imperializmus első számú célpontja - rendelkezik elegendő erővel ahhoz, hogy megvédje magát, és a jövőben sem fogja engedni, hogy az imperializmus olyan erőfölénybe kerüljön, amely esetleg kalandor lépések megtételére csábítja. A két világrendszer katonai erői közötti lényegi egyensúly a világbéke fontos bázisa, ezért megbontása megengedhetetlen. A katonai szféra egyensúlyát megtartva, az antiimperializmus erőinek a politika síkján szüntelen aktív fellépésükkel kell gátat vetniük a világháborús törekvések megvalósulása elé. Míg a gazdaságban az imperializmus jelentős erőforrásokkal rendelkezik, leplezetlen agresszivitásával, háborús törekvéseivel szemben jelentős politikai erők mozgósíthatók. Ehhez mindenekelőtt a legkövetkezetesebb antiimperiaüsta erők, a forradalmi áramlatok változatlanul szoros szövetségére van szükség. Az emberiség létét fenyegető háborús veszély elhárításában megegyezésre, kompromisszumra kell jutni minden olyan törekvéssel, amely felismeri a veszély nagyságát, és hajlandó is tenni valamit ennek elhárításáért. Az ideológiai harc felélénkülése ma elsősorban nem a békéért és a haladásért tenni kész erők közötti különbségek hangsúlyozását, hanem a háborút előkészítő ideológiai diver- zió visszaverését követeli tőlünk. Túlságosan egyszerű lenne arra gondolnunk, hogy a növekvő és egyre fenyegetőbb imperialista nyomás mintegy automatikusan közelebb hozza majd egymáshoz a forradalmi erőket. Ha működik is ez a tendencia, az is igaz, hogy növekszik az imperializmus nyomása bizonyos olyan közbülső politikai és társadalmi erőkre, amelyek az ilyen nyomás nélkül vállalnák a közösséget a haladó célok és törekvések némelyikével. A szocialista világ és a kommunista pártok részére a jelenlegi világpolitikai helyzet hallatlanul sok politikai lehetőséget kínál, hiszen céljaink és törekvéseink humanizmusa és békés jellege a szélsőséges imperialista tervekkel összehasonlítva még nyilvánvalóbb és meggyőzőbb. A politikai lehetőségek megragadása, a háborús törekvések leleplezése, észszerű kompromisszumok kötése és az antiimperiaüsta erők összefogásának szorosabbra fűzése azonban jóval többet követel tőlünk, mint deklaratív kijelentéseket. A jelenlegi nemzetközi helyzet alapvető sajátossága, hogy a szemben álló felet is rá kell szorítani a megegyezés vonalára, mert más ésszerű megoldása nincs a mai bonyolult világhelyzetnek. Sokszorozott szorgalommal kell tehát feltárni a poütikai megoldások minden lehetőségét és minden egyéb megoldás veszélyeit. Minden eddiginél aktívabb politikai harc időszaka előtt állunk. 128
