Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1983 (10. évfolyam)

1983 / 1. szám - FÓRUM - Kühne, Günther: A világforradalmi folyamat és a békeharc dialektikája a 70-es és a 80-as években

mint a mi képességünk, hogy végezzünk velük, olyan jövő, amelyben egyre keve­sebb lesz az amerikabarát kormányok száma,”5 - az imperializmus nem hajlandó elismerni. Természetéhez tartozik, hogy minduntalan elveszett hatalmi és befo­lyási szférájának visszahódítására, a nemzetközi kapcsolatok saját önző érdekeinek megfelelő alakítására, a legkedvezőbb tőkebefektetési körülmények biztosítására törekszik, hogy ily módon találjon kiutat saját belső válságából, rendszerének rendkívül kiélezett belső és külső ellentmondásaiból. Az amerikai imperializmus reakciós erői ebben a helyzetben a féktelen konf­rontáció és fegyverkezés politikáját helyezték előtérbe. Az amerikai politikában ez a fordulat, amely arra irányul, hogy feltartóztassa a társadalmi fejlődés tör­vényszerű folyamatait, hogy véget vessen a szocializmus növekvő befolyásának, hogy az erőszakkal való fenyegetéssel és politikai, gazdasági nyomással vegye elejét a forradalmi folyamatoknak, nem váratlanul következett be. Ezt a fordulatot a fegyverkezés egyesült államokbeli gyorsulása a 70-es évek közepén már előrejelezte. A NATO hosszú távú fegyverkezési programjának —' amely a háború utáni időszak legnagyobb méretű fegyverkezési terve - 1978 májusában történt elfogadásával, a NATO 1979. decemberi kettős határozatával, amely 572 új közép-hatótávolságú amerikai nukleáris rakéta nyugat-európai telepítését irányozta elő, és a Reagen által beindított gigantikus mértékű 1500 milliárd dolláros amerikai fegyverkezési programmal nyilvánvalóvá vált, hogy fel akarják számolni az Egyesült Államok és a Szovjetunió, a NATO és a Varsói Szerződés között fennálló viszonylagos katonai-stratégiai erőegyensúlyt. A poli­tika központi eleme és tartalma a szocializmussal szembeni erőfölény megszerzése. A rekord méretű fegyverkezést antikommunista ideológiai támadással párosítják. Nemcsak a kommunizmus gátak közé szorítását hirdetik meg nyíltan, hanem azt a törekvésüket is, hogy a szocializmust lehetőleg teljesen letöröljék a világ térképéről. „Nem szabad elfogadnunk, hogy egy ország, amely egyszer kommu­nista lett, örökre elvesszen számunkra” - mondotta Mark Palmer amerikai kül­ügyi államtitkár 1982. június n-én Brüsszelben a stratégiai kérdésekkel foglal­kozó konferencián megtartott beszédében. E lépéseket elemezve arra a következtetésre juthatunk, hogy nem a háború megakadályozása, hanem éppen ellenkezőleg, a háborúra való készülés motiválja az Egyesült Államok uralkodó köreinek cselekedeteit. Itt idézhetjük a Stern című hamburgi folyóiratban megjelent elemzés néhány megállapítását: „Aki figyel­mesen nyomon követi Weinberger amerikai hadügyminiszter beszédeit, az tudja, hogy az amerikai stratégák már hosszú ideje kevesebbet gondolkoznak azon, hogyan lehetne megakadályozni egy nukleáris háborút, mint azon, hogyan lehet­ne megvívni egy nukleáris háborút, hogyan lehetne azt meghatározott területre korlátozni és megnyerni.”6 Az új amerikai politika veszélyezteti az egész világbékét. Nemcsak a forra­dalmi mozgalmakat, a világforradalmi folyamat további előrehaladását, hanem az emberiség fennmaradását is. Ilyen körülmények között a munkásmozgalom­118

Next

/
Oldalképek
Tartalom