Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre
nak több szempontból is érdekei fűződnek a tárgyalások folytatásához. Katonai szempontból mindenképpen érdekelt az olyan fegyverrendszerek korlátozásában, amelyek tekintetében a Szovjetunió van fölényben. Az egyenlő biztonság elvének megtartása és a kiegyensúlyozott megállapodás objektív kényszere (hiszen más megállapodás megkötésére nincs is mód) előbb-utóbb arra indítja a mai amerikai vezetést is, hogy érdekegyeztetés, kompromisszum útján lépjen előre a fegyverzetkorlátozás területén. Nemzetközi politikai okokból - többek között saját NATO- szövetségesei sürgetésére - bizonyos politikai stabilitás megteremtése végett megállapodásra kell törekednie a Szovjetunióval. Ezt mutatja L. Eagleburger 1981. december 9-én elhangzott nyilatkozata is. Az európai ügyekkel foglalkozó külügyminiszter-helyettes az amerikai külpolitika négy fő elemét-irányát sorolta fel: az Egyesült Államok gazdasági és katonai erejének helyreállítása; az atlanti szövetség megerősítése és új baráti kapcsolatok kialakítása; a haladás elősegítése a fejlődő országokban békés változások támogatása révén; önmegtartóztatásra és kölcsönösségre épülő kapcsolatok a Szovjetunióval. A nyilatkozat, amely egyébként nem mentes szovjetellenes kitételektől sem, határozottan leszögezi, hogy az Egyesült Államok hajlandó „a Szovjetunióval minden jelentősebb kérdésben őszinte párbeszédre”.12 Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a fegyverkezés minden határon túli növekedésének vannak amerikai gazdasági és társadalmi-politikai korlátái is. Ezek szintén tárgyalásokra ösztönzik az amerikai vezetést. Végső soron ma sem vesztették érvényüket azok a tényezők, amelyekkel Carter elnök indokolta a SALT-II. szerződés aláírását. A felek reális érdekeit szem előtt tartó fegyverzetkorlátozási megállapodások kidolgozására a Szovjetunió mindig is hajlandó volt, és ezt a politikai törekvését a feszültebb nemzetközi viszonyok között sem adta fel. Az Egyesült Államok elnöke novemberi beszédében terjesztette elő az „amerikai békeprogramnak” nevezett álláspontot az európai nukleáris fegyverekről folytatandó tárgyalásokról.13 Az erőteljes propagandahatású beszéd az amerikai tárgyalási szándékot a NATO 1979. decemberi „kettős határozata” következményének tüntette fel. Megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét Nyugat- Európa nukleáris védelme iránt, és ezzel összefüggésben az atlanti béke és biztonság egyik elemének nevezte a Szovjetunióval folytatandó párbeszédet. A négy pontból álló amerikai tárgyalási javaslat tartalmilag fenntartotta azt a korábbi amerikai véleményt, hogy a Szovjetunió fölényben van az Egyesült Államokkal szemben a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverek terén, és ezért valamennyi ilyen szovjet rakéta leszerelését igényelte - cserében a NATO nem telepítene Pershing-2 rakétákat és szárazföldi indítású robotrepülőgépeket. A várhatóan hosszabb ideig tartó genfi szovjet-amerikai tárgyalásokon átfogó eredményt csak akkor lehet elérni, ha reális számadatok alapján valamennyi hordozóeszközt figyelembe vesznek. Ekkor a tárgyalások irányulhatnak a rendelkezésre álló fegyverek jelentős (akár 40-50 százalékos) csökkentésére vagy az összes középhatótávolságú nukleáris fegyver leszerelésére. 97
