Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - Rajcsányi Péter: Az Egyesült Államok katonapolitikai elképzelései a nyolcvanas évekre

rikai és más NATO-csapatok megerősítését; 3. a világ más térségeiben, elsősorban a Közel-Keleten és Ázsiában alkalmazható fegyveres erők felállítását. A xo. számú, majd a 18. számú elnöki direktívák már 1977-ben előírták, hogy az Egyesült Államok a regionális katonai erőviszonyok megbontásával, azokban előny szerzésével változtassa meg a katonai erőegyensúlyt. A hadászati nukleáris erők paritása mellett mind nagyobb hangsúlyt kaptak a hagyományos erők is. A fejlesztésben és a fegyveres erők szervezeti változásaiban előtérbe került a „mobi­litás”, különösen az Egyesült Államokban állomásozó erők más földrészekre tör­ténő szállításának meggyorsítása, ami az amerikai támadóképesség fejlesztésének egyik fontos eleme. A hadászati nukleáris fegyverek területén a Carter-kormány szavakban elis­merte a „hozzávetőleges paritás” tényét és azokat a veszélyeket, amelyek az egyen­súlymegbontás kísérletével járnának, mégis erősítette a katonai erőviszonyok meg­változtatására irányuló törekvést. A gyakorlatban elsősorban új fegyverrendszerek kifejlesztésére és telepítésére tett lépéseket, míg elméletileg a hadászati erők fel- használásának új módjait kísérelte meg kialakítani és doktrínává formálni. En­nek részei azok a tervek és intézkedések, amelyek az MX új interkontinentális rakéta és a Trident-rakétákkal ellátott új tengeralattjáró-típus kifejlesztésére, va­lamint a robotrepülőgépek rendszerbe állítására irányulnak. Carter egyik beszédében leszögezte:,,.. .a hadászati triád mindhárom oszlopát modernizáljuk; a szárnyas rakétákat a bombázókhoz csatoltan, az MX-et az inter­kontinentális rakétáink számára, a Tridentet a tengeralattjárókra épülő elrettentés céljára. De nem hanyagoljuk el hagyományos erőink modernizálását sem, noha itt komolyan kell támaszkodnunk ázsiai és európai szövetségeseink párhuzamos erő­feszítéseire. El vagyok szánva arra, hogy tengerészeti erőinket olyan szinten tart­sam, hogy azok bármely más nemzetét meghaladják..., (a harmadik világban) nemcsak nagyobb erőre, de jobb eszközökre is szükségünk van erőink gyors te­lepítéséhez.”4 Elnökségének ideje alatt a katonai programot úgy alakította, hogy az - saját szavai szerint - megfeleljen az Egyesült Államok vállalt kötelezettségeinek. A het­venes évek elejéhez képest azonban éppen ezen a területen következett be döntő változás az amerikai politikában. Amíg Nixon idején az Egyesült Államok a köte­lezettségvállalás mérséklésére törekedett, a hetvenes évek második felében az Egye­sült Államok külpolitikája ismét aktivizálódott a világban. A nemzetbiztonsági ta­nács vezetője, Z. Brzezinski által szorgalmazott „konstruktív globális részvétel” annak a nézetnek a politikává formálása volt, miszerint ha az Egyesült Államok fenn akar maradni, köteles a világban fokozottabban terjeszteni saját érdekeit, tár­sadalmi „modelljét”. Ez a politika - még ha a többi imperialista országgal bővített munkamegosztás keretében is - a kötelezettségvállalás növekedését jelentette az Egyesült Államok számára. Az idézett Carter-értékelés szinte automatikusan vezetett az amerikai katonai erő szerepének növeléséhez és magának a katonai erőnek a fejlesztéséhez. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom