Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 5. szám - SZEMLE - Aczél Endre: Vázlat a „thatcherizmus”-ról

b) A liberálisok (monetaristák) radikalizmusát a Konzervatív Párt több okból sem vállalhatta. Egyrészt azért nem, mert - mint Powellnál - teljesen elfogadhatatlan fajüldöző és Európa-ellenes programmal elegyedett. Másrészt azért nem, mert a laissez-faire beleütközött önnön hitébe, miszerint a párt a közmegegyezés pártja és nem az individualizmusé. Harmadszor - de az előzőkből következően - azért sem, mert a liberalizmus „ellenőrizhetetlen” erőket szabadít fel, amelyek talán sokat tesznek a piac, de bizonyosan roppant keveset a társadalom rendjéért. Érdekes, bár nem új dilemma a toryknál: a fennálló és a meglévő féltése a mégoly kedvezőnek is tűnő, de kiszámíthatatlan újtól.

Eljött azonban az idő - a hetvenes évekre mindenképpen -, amikor a „vállalni vagy nem vállalni” kérdése új módon vetődött fel. A talajt ehhez a „powelliz- mus” utóélete és a Konzervatív Párt belső átalakulása készítette elő.

Az ötvenes években a párt hegemóniája a brit politikai élet fölött teljes és csorbítatlan volt. A tory párt, mint a konszenzus pártja - a választási százalékokból ítélhetően is - jelentős kispolgári és dolgozó tömegeket vonzott a zászlaja alá. Ez azonban nem maradt következmény nélkül. Míg a konzervatív arisztokrácia - Churchill, Macmillan, majd Home képében-saját népi, sőt parlamenti bázisától kényelmes elszigeteltségben alakította tekintélyelvű politikáját, a párt káderei között jelentős számban tűntek fel olyan személyiségek, akiknek a társadalmi háttere sokkal jobban kifejezte a konszenzust, mint az előbb említetteké. A hatalomvesztés (1969-1970) árnyékában folytatódó lassú erjedésnek végül az lett az első konkrét intézményi következménye, hogy a vezér nem „kiemelkedett” a sorból, hanem választották. Edward Heath - maga sem arisztokrata - már az új rendben kapta a megbízatását. Ideológiai síkon, stílusban - a gazdaságpolitikai liberalizmus felmelegített eszményei szolgáltatják rá a példát — teret nyert a kis- polgáriság, megjelent az első „alulról jövő” mozgalom, Powellé. Ezt megelőzően soha sem fordult elő, hogy a tory vezetés megvált, megválni kényszerült volna a véleményvezér szerepétől; minthogy azonban, mint már szó esett róla, saját bázisától elszigetelten politizált, precedensnek kellett történnie.

c) Enoch Powell, aki egyetlen konzervatív kormányban sem töltött be jelentős tisztséget, rendelkezett azzal a kellékkel, ami az alulról jövő mozgások vezéreinek esetében elengedhetetlen: enigmatikus figura volt. Milliók hittek neki, amikor a színes bevándorlókat jelölte meg minden - de legalábbis nagyon sok - baj forrásaként. Ugyancsak milliókat tudott lázítani a Közös Piac ellen, a brit nemzeti érdekek védelmében. De képtelen volt határt vonni a lehetséges és tűrhetetlen között: tirádái esetenként fullasztó állam- és uralomellenességbe torkolltak. Ezzel azután magára kellett maradnia; akadtak mások, akik gazdasági eszményeit éppúgy továbbvitték, mint nacionalizmusát (amire tanú a késői, de tökéletes találkozás Powell és Thatcher miniszterelnök falklandi elképzelései között).

Semmi jel sem utal arra, hogy Margaret Thatcher valaha is vonzónak találta a powelli tartást. Belülről indult és belülről akart - és tudott - érvényesülni. Szabályosan választották meg pártvezérnek. Viszont képes volt rá, hogy az

lz