Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Gazdag Ferenc - Kiss J. László: A francia-nyugatnémet kapcsolatok alakulása a hetvenes években
tású lépéseket mindenkor világpolitikai po2Íciójának kiépítésére has2nálta fel. A hetvenes években is Franciaors2ág a legtöbbs2ör csak akkor vette igénybe a2 EK multilaterali2musát, ha a nem2etállami akciók sikere kérdéses volt. E2t a2 alapállást tükrö2ték Franciaors2ágnak a kilencekkel nem egyeztetett olyan akciói, mint az angolai kormány elismerése, Giscard libanoni intervenciós ajánlata, a volt afrikai gyarmatokon végrehajtott beavatkozások, vagy különösen 1978 februárjában a belgrádi EBEÉ utókonferencia idején Giscard-nak Brezsnyevhez intézett javaslata. Az NSZK és Franciaország közötti különbségek különös hangsúllyal kerültek felszínre az 1973. évi olajválságra adott reakciókban. Az NSZK belső olajellátását elsősorban a nemzetközi olajtársaságokra és a piaci mechanizmusokra támaszkodva kívánta biztosítani, jóllehet korlátozott állami intézkedéseket is tett. Bár az olajtermelő országokkal a közvetlen kétoldalú kapcsolatok lehetőségét is nyitva hagyta, nem kötött bilaterális szállítási szerződéseket. Ehelyett arra törekedett, hogy enyhítse politikájának korábbi Izrael-központúságát és az EK-keretben javítsa kapcsolatait az olajtermelő arab országokkal. Az NSZK-val ellentétben Francia- ország gazdasági irányítása és az olajpiac ellenőrzésének tapasztalataira támaszkodva, előzetes kétoldalú szállítási szerződések megkötésére törekedett, abban a tévesnek bizonyult feltételezésben, hogy ezen az úton olcsóbb arab olajhoz jut. Az OPEC tilalmával összhangban Franciaország nem adott tovább olajat Hollandiának sem, kitéve magát ezzel annak a jogos bírálatnak, hogy a nemzeti egoizmust a nyugat-európai szolidaritás elé helyezi. Az arab országok ellenintézkedéseitől tartva nem csatlakozott az OECD-n belüli olaj elosztás rendszeréhez. Tény, hogy Franciaország mind az EK-n, mind az OECD-n belüli koordináló akciókat megakadályozta, s jórészt belpolitikai okokból a Nemzetközi Energiaügynökség kapuin is kívül maradt. Az olajárrobbanás - gazdasági növekedésre és fizetési mérlegre gyakorolt - negatív hatásainak ellensúlyozására, Franciaország import- korlátozásokat rendelt el, és mérsékelte az árrobbanás fogyasztókat terhelő hatását. Ily módon lelassult a francia gazdaság alkalmazkodási folyamata. Az NSZK és Franciaország reagálási különbségei azonban sokkal inkább a kül-, mint a belpolitikában gyökereztek. Az NSZK kísérletet tett arra, hogy Franciaország és az Egyesült Államok között energia- és nyersanyagpolitikai kérdésekben közvetítsen, de végül is szövetségi és biztonságpolitikai okokból az amerikai stratégiát követte. Ugyanakkor Franciaország „kívülálló” szerepe a nyugateurópai országok - így az NSZK - számára is jelentősen bővítette a választási lehetőségek körét az euro-arab dialógusban: Franciaország az olajválságban az EK és az olajtermelő országok között közvetítő szerepet játszott. A nemzetközi feszültség kiéleződése óta az önálló kezdeményezések ugyancsak a francia külpolitika sajátjainak számítanak, szemben az NSZK-val, amely ilyenkor minden politikai akcióját az EK és a NATO multilaterális keretébe ágyazza. Jól szemlélteti ezt a különbséget Giscard Brezsnyewel történt 1980. tavaszi varsói tanácskozása, és Schmidt kancellár néhány hónappal későbbi moszk73
