Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Király János: Konfliktusok, területi viták Latin-Amerikában
shington közvetett, illetve közvetlen katonai intervenciója a latin-amerikai országok (Kuba, Panama, a Dominikai Köztársaság) belügyeibe. A hetvenes évek közepére Latin-Amerikában kiújultak, kiszélesedtek a területi viták, melyeknek egyaránt voltak pozitív és negatív hatásai: a Panama melletti egységes latin-amerikai szolidaritás és fellépés például lehetővé tette, hogy az Egyesült Államok kétoldalú tárgyalásokat kezdjen az új csatornaszerződésről. Az 1903. november 18-án megkötött Hay-Bunau Varilla szerződés, azon túlmenően, hogy szentesítette Panama leválasztását Kolumbiáról, örökre biztosította Washington fennhatóságát a csatornaövezet felett, s mint ilyen, egyike volt a Latin-Amerikában kötött leg- megalázóbb egyezményeknek. A volt angol gyarmat, Belize (Brit-Honduras) melletti rendkívül szívós, több éven át tartó regionális és világszervezeti támogatás biztosította e kis közép-amerikai ország önrendelkezésének, függetlenségének elnyerését a rendkívül agresz- szív, jobboldali katonai rezsim uralma alatt álló Guatemala bekebelezési törekvéseivel szemben. Az Egyesült Államok mindent elkövetett, hogy a világszervezetet kirekesztve, Belize függetlenségének a kérdését a belizei nép háta mögött, Nagy-Britannia és Guatemala kétoldalú tárgyalásokon vitassa meg, s Belize szuverenitásának kérdését az „amerikai közösség belső ügyeként” kezelje.8 Az Egyesült Államok a területi problémákat felhasználja az Amerikai Államok Szervezete és más Amerika- közi szervezetek saját elgondolású átalakítására, a latin-amerikai országok egységének aláaknázására. Washington a területi viszályok bonyolult problémáinak terhét a hetvenes évek közepén a latin-amerikai regionális hatalmakra ruházta át. A chilei junta például a bolíviai tengeri kijárat biztosítására vonatkozó javaslataival akarta sarokba szorítani, letéríteni választott útjáról a perui forradalmi kormányt. Az Egyesült Államok ezenkívül a területi kérdéseket felhasználja a haladó latin-amerikai országok ellen is, mint az Nicaragua esetében is történt. A sandinista forradalmi kormányzótanács 1979 decemberében 200 mérföldre terjesztette ki Nicaragua tengeri határait, majd 1980 február elején felmondta a Nicaragua és Kolumbia között 1928-ban megkötött egyezményt, amelyet az amerikaiak által akkor megszállt Nicaragua az Egyesült Államok nyomására írt alá, lemondva a 200 mérföldes övezeten belül levő San Andrés és Providencia szigetekről Kolumbia javára. Kolumbia ezenkívül 1972-től további 3 kis szigetet vett birtokba a nicaraguai partok előtt: Roncadort, Quitasuenot és Serranát. Ez utóbbi három kis szigetről az Egyesült Államok és Kolumbia 1972-ben kötött egyezményt, melyben az előbbi - a halászati joga garantálása ellenében - elismeri Kolumbia szuverenitását. A nicaraguai döntés hátterében egyébként az húzódik meg, hogy az utóbbi időben a Washingtonnal meglehetősen szorosan együttműködő kolumbiai kormány a szóban forgó szigeteken tengeri és légitámaszpontot, illetve kikötőt aján51
