Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Szirtes I. János: Ausztria keleti politikája
gyakorlatban még viszonylag kevéssé érvényesülő jószomszédi kapcsolatokra való törekvést a cselekvés vezérfonalává tette. Tekintettel arra, hogy ebben az időszakban az osztrákok valamennyi Duna menti országot szomszédnak tekintették, a szocialista országok zöme iránt növekedett az érdeklődésük. Ehhez a vertikális korszakban lefektetett alapok kedvező kiindulópontot biztosítottak. Az 1968. évi események miatt átmenetileg stagnáló csehszlovák-osztrák viszony aránylag gyorsan normalizálódott, és a két német állam kapcsolatait rendező szerződéssel egyidejűleg Ausztria is hivatalos, állami kapcsolatokat teremtett az NDK-val. Csupán az albán relációban nem történt változás. így összességében véve kedvező feltételek jöttek létre a horizontális kapcsolatok fejlődéséhez. A vertikális kapcsolatok megteremtették a békés egymás mellett élés vázát, az alapvető szerződések jó bázist képeztek ehhez. A jószomszédság azonban a horizontális fejlődés szakaszában fejlődött ki. Ebben a szakaszban került sor - csehszlovák kivétellel - az államelnökök kölcsönös látogatásaira. A kormányfők átlagban két-három évente találkoztak, majd a hivatalos látogatások hasznát látva - az NDK és Románia kivételével - a hetvenes évek második felében megállapodások születtek az éves munkalátogatásokról. Ennek előfutárai voltak a hetvenes évek első felében a külügyminiszteri találkozók. Hasonló helyzet alakult ki a többi tárcát illetően is. De nemcsak a legtöbb minisztérium hivatalnokainak az eszmecseréi váltak rendszeressé; a sok területen létrehozott vegyes bizottságok is intézményes keretet biztosítottak ennek a törekvésnek. A tudományos, kulturális, idegenforgalmi stb. vegyes bizottságon kívül megalakultak az általános vegyes bizottságok is, amelyeknek feladata lett az összes ide vonatkozó erőfeszítés összehangolása, valamint a kétoldalú kapcsolatok tervszerű továbbfejlesztése. A kezdeményezések logikus következményeként a szerződéses kapcsolatok is bővültek. Az egyezmények egyre sűrűsödő hálóját a kulturális és konzuli megállapodások tették teljessé. A megegyezések a hetvenes évek végére az élet jóformán minden területére kiterjedtek. A szerződések az államok közötti vitás kérdések szabályozásával jelentősen csökkentették az esetleg viszállyá fajuló problémákat, így a jogbiztonság a jószomszédi kapcsolatok egyik garanciájává vált. A nyolcvanas évek elején éppen e célból már több szerződést módosítottak, ami biztosította a megállapodások aktualitását, és a kapcsolatok elért szintjét is dokumentálta. A horizontális korszakra azonban nemcsak a minisztériumi és magas szintű kapcsolatok szorosabbá válása a jellemző: a szak- és más társadalmi szervezetek rendszeres eszmecseréin kívül városok és megyék léptek rendszeres kapcsolatba egymással, a kulturális és tudományos csere pedig egyre nagyobb méretűvé vált. A fejlődés jelentős állomása a vízummentesség bevezetése volt. A különböző társadalmi rendszerű országok közötti első ilyen egyezményre 1967-ben Bulgária és Ausztria között került sor, majd Lengyelország és Románia után 1978-ban Magyarország is megkötötte ezt a megállapodást. Ennek jelentősége egyrészt abban rejlik, hogy a NATO-országok a szocialista államok javaslatai ellenére sem voltak 43
