Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Balázs József: Ellentétek az atlanti szövetségen belül a nyolcvanas évek elején
hogy Nyugat-Európa - nagyrészt multilaterális keretek között - játszhat-e relatíve önálló világpolitikai szerepet, vagy sem. Egy ilyen szerepvállalásnak nagyon sok ovjektív akadálya van, de a nyugat-európaiak többsége ma azt az álláspontot képviseli, hogy a világ stabilitása - s éppen a tőkés érdekek - védelmében Nyu- gat-Európának egyre nagyobb és relatíve önálló szerepet kell játszania a világpolitikában. Nyugat-európai szakértők szerint az eltérő érdekek következtében a nyu- gat-európai-amerikai viszony három területén különböznek egymástól jelentősen a nézetek és a politikai ítéletek: i.A kelet-nyugati viszony megítélése, amelyről már szóltunk. 2. A fegyverzetkorlátozás, amelyről szintén esett szó. Ezzel kapcsolatban a hangsúly azon van, hogy a nyugat-európaiak a katonai erőegyensúlyt nem csupán újabb fegyverkezéssel vélik „elérhetőnek”, hanem leszereléssel is. 3. Az Észak-Dél probléma, amelynek megítélésében lényeges ellentét van Nyugat-Európa és az Egyesült Államok mai vezetése között. Az amerikai kormány felfogása szerint, az Észak-Dél politika és dialógus lényegében a kelet-nyugati politika egyik vetüle- te. Nyugat-Európa stratégiai szempontból messzebbre tekintően ítéli meg a fejlődő világ jelenlegi helyzetét és jövőjét, mint az Egyesült Államok.22 Megítélésem szerint ez a három problémakör csak jelzi azokat a világpolitikai hangsúlyeltolódásokat, amelyek valóban fennállnak a szövetségi rendszer két szárnya között. A lényeg nem feltétlenül az eltérő ítéleteket hordozó felfogásban rejlik, hanem a világpolitikában játszott eltérő szerepben. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben Nyugat-Európa általában arra törekszik, hogy egyrészt fenntartsa a kelet-nyugati kapcsolatok szintjét, legalább Európában, másrészt az akut nemzetközi feszültséggócok felszámolását, illetve számuk minimalizálását elsődlegesen nem fegyveres eszközökkel akarja elérni. Nyugat-Európa relatív értékű világpolitikai aspirációi nem teszik valamiféle „harmadik erővé” ezt a nehezen definiálható politikai és földrajzi tényezőt. Nyugat-Európa csak mint a tőkés szövetségi rendszer tagja, egyik erőközpontja jelenik meg viszonylag toleráns tényezőként a világpolitikában. Az enyhülési politika folytatása szempontjából ennek a jelentősége adott. Ez az, amit a Reagan-kormányzat nem kíván (vagy csak igen csekély mértékben) elviselni, pedig a nemzetközi kapcsolatok jelenlegi rendszerében a világpolitika mozgástendenciáiban a nyugat-európai tőkés politika adekvátabb, mint a kiszámíthatatlan, agresszíven ideologikus reagani politika. Az atlanti szövetségi rendszeren belül a tárgyalt kérdéseken kívül természetesen vannak problémák az ideológiai, szociális, kulturális szférákban és általában az emberi magatartással összefüggő területeken. Nyugat-Európa és az Egyesült Államok a tőkés világrendszer két legfontosabb erőközpontja. Európa történelmi, kulturális hagyományai, politikai filozófiája, polgári demokratikus tradíciói azonban sokban eltérnek az Egyesült Államok hasonló értékeitől. Az Egyesült Államokban jelenleg egy konzervatív, sok kérdésben kifejezetten reakciós ideológia, 31
