Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Balázs József: Ellentétek az atlanti szövetségen belül a nyolcvanas évek elején
együttműködésnek kitüntetett politikai és atmoszférikus töltése is van. Az atlanti szövetségen - s általában az Egyesült Államok vezette tőkés világon belül - egyidejűleg van ellentét a nyugat-nyugati és a kelet-nyugati gazdasági együttműködés kérdéseiben. Ennek az ellentétnek a csökkentését kívánta elősegíteni a hét legfejlettebb tőkés ország vezetőinek 1982. június elején Versailles-ban megtartott csúcsértekezlete. Azért beszélünk az ellentétek csökkentéséről, mert még programként sem reális a mai viszonyok között a problémák megoldásáról szólni. Három - a témánk szempontjából fontos - elemet emelünk ki a versailles-i csúcs- értekezletről kiadott közleményből: „.. .minden állam tekintetbe veszi saját politikájának a többi államra gyakorolt hatásait, ha együttműködünk a világ fejlődésének előmozdításában... A jelenlegi kamatlábak lényeges csökkentése végett a legrövidebb időn belül ésszerű pénzpolitikát vezetünk be, és nagyobb ellenőrzés alá vonjuk a költségvetési deficitet. Lényeges, hogy fokozzuk gazdasági és pénzügyi együttműködésünket... Egyetértünk abban, hogy körültekintő és különböző formájú gazdasági megközelítést alkalmazzunk a Szovjetunió és Kelet-Európa irányában, politikai és biztonsági érdekeinknek megfelelően”.9 Reagan elnök alighogy befejezte európai utazását, máris a versailles-i csúcson kijelölt célokkal ellentétes intézkedéseket hozott. (A lengyelországi válság leküzdésére tett, kizárólagosan a lengyel hatóságok jogkörébe tartozó intézkedések után, már 1981. december 26-án különböző szankciókat rendelt el a Szovjetunió és Lengyelország ellen. Ennek követésére szólította fel - csekély eredménnyel - Nyugat-Európát és Japánt is.) 1982 júniusában az amerikai kormány tovább bővítette szankciós és embargós politikáját, anélkül, hogy erről előzetesen konzultált volna szövetségeseivel. Ennyit ért a versailles-i csúcsértekezlet. Az Egyesült Államok kormánya az előbbieken túl a külföldön működő amerikai leányvállalatoknak is megtiltja, hogy olaj- és gázberendezéseket szállítsanak a Szovjetuniónak, s amerikai licencek alapján gyártott eszközök eladását sem teszi lehetővé. (Az utóbbi szankció nyugateurópai és japáni cégeknek szól.) Mostanában kevés esemény váltott ki akkora felháborodást a tőkés világban, mint ez a bejelentés. Mitterrand elnök még budapesti útja előtt nyilatkozott a nyugat-nyugati és egyben kelet-nyugati gazdasági háborúról: „.. .mindenfajta gazdasági blokád feszültséget kelt, amely katonai jellegű feszültséghez vezethet. Ebben tehát nagyon óvatos vagyok, még akkor is, ha belátom, hogy feszült időszakokban előfordulhatnak megszorítások a stratégiainak minősített termékek esetében. Ami a nyugati hatalmak egymás közötti gazdasági háborúját illeti, bizonyos, hogy olyan időszakban, amikor energiahiány van, vagy fenyegetve van az ország energiaellátása, és külföldről kell ellátnunk magunkat, egyebek között olajjal, alá vagyunk vetve azon valuta árfolyama hullámzásának, amelyért az olajat vásároljuk. Ha az amerikaiak úgy játszanak a pénzükkel, ahogyan teszik, veszélybe döntik partnereik gazdaságát, mint ahogyan veszélybe döntik őket a magas kamatlábakkal is, amelyeknek nincs semmilyen reális gazdasági alapjuk”.10 Az érintett nyugat-európai kormányok többsége, még Nagy-Britanniáé és Ja24
