Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 5. szám - Izikné Hedri Gabriella: A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok teherbíró képességéről
A KGST-országok nyugati adósságállományának növekedése különböző okokra vezethető vissza. Lengyelországban például a gazdaságpolitika nem mérte fel helyesen a nagy nyugati importtól várható eredményeket, s más ismert okok miatt az eladósodás folyamata itt különösen fokozódott. Magyarországon a külkereskedelmi cserearányok romlása, a nyugati exportlehetőségek beszűkülése indította meg ezt a folyamatot. Talán általánosítható, hogy az amúgy is késedelmesen iparosodott KGST-országok ezt a fejlődéstörténeti örökségüket tetézték azzal, hogy nem, vagy csak igen vontatottan teremtik meg a világgazdasághoz való folyamatos alkalmazkodásra képes, hatékony termelés feltételeit. Ilyen körülmények között a megbomlott egyensúlyt tehát - országonként változó mértékben és változó időeltolódással - részben importfékezéssel is mérsékelni kívánták. Hangsúlyozzuk, hogy ebben is közrejátszik a politika. Nyugaton a szocialista országok adóssága más elbírálás alá esik, mint például Angliáé vagy Brazíliáé, noha ezeknek egyedül több a tartozásuk, mint a szocialista közösségnek összesen. így hiba volna figyelmen kívül hagyni, hogy a jelenlegi adósságállomány tehertétele a kelet-nyugati kereskedelemnek. Az autarkiára való visszaállás nem látszik járható útnak, mert a Nyugattal való gazdasági együttműködés a KGST- országok többségében az újratermelési folyamat szerves részévé vált, nem szólva arról, hogy ilyen körülmények között az import jelentős csökkentése az export- árualapot is kisebbítené, ami semmi esetre sem vinne közelebb az egyensúlyi állapothoz. Szembe kell nézni azzal is, hogy a nyugati országok - s mindenekelőtt fő partnereink, az európaiak - keleti gazdasági kapcsolatokban való érdekeltsége lényegében két szférára szorítkozik: az energiaimportra s az ehhez fűződő együttműködésre, másfelől saját exportjuk expanziójára. Más szférákban az érdekeltség szórványos, s ez az állapot egészen addig fennmarad, amíg a szocialista országok exportszerkezete meg nem változik. A hetvenes évek elején még úgy véltük, hogy a stabil szocialista piacok egy nyugati recesszió közepette felértékelődnek, most azonban a szocialista országok exportlehetőségei és adósságállománya határt szabnak nyugati vásárlásaiknak, így a stabil piac jelentősége csak egyes nyugati iparágak, monopóliumok, illetőleg kormányaik (munkanélküliséget csökkentő szándékainak) vonatkozásában érvényesül, miközben nem elhanyagolható bizalomhiány is tapasztalható. Ezt az ellentmondásos helyzetet egy francia szakértő úgy jellemzi, hogy a „A Kelet piaca volt 1975 óta a válságban levő Nyugat-Európa pótkereke”.1 A gazdasági racionalitás azt diktálja, hogy a nyugati hitelezők időt adjanak a szocialista országok külgazdasági egyensúlyának helyreállításához. Érdekes ebből a szempontból a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) értékelése. Abból indul ki, hogy a hitelek csökkentése és a hitelfelvevő országok egész sorának kényszerítése adósságaik gyors visszafizetésére együttesen visszahúzó hatást gyakoAz adósságállomány tehertétele ri
