Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Makai György: A szaúdi kapcsolat (Tamás Antal)
cikkében megállapítja, hogy Olaszország az Európai Közösségben az amerikai érdekek zászlóvivőjének a szerepét játszotta. A gazdasági integráció terén Itália általában alkalmazkodott a francia-nyugatnémet elképzelésekhez, „megelégedve nemzeti érdekeinek gyenge védelmével”. Az EK mezőgazdasági politikájának helytelen értelmezése miatt nem tudták kellőképpen megvédeni az olasz mező- gazdaság érdekeit. G. Calchi Novati, az IPALMO igazgatója Olaszország és a harmadik világ kapcsolatairól írt tanulmányában megállapítja, hogy Itália megkésve és koncepciók nélkül kapcsolódott be az „Észak-Dél” párbeszédbe. Javított a helyzeten az 1979-ben elfogadott törvény, amely intézményes kereteket hozott létre az együttműködés tervezésére és irányítására. „Olaszország számára az együttműködés a harmadik világgal nemcsak hasznos és erkölcsileg szükséges - írja G. Calchi Novati -, hanem azon kevés lehetőségek egyike, amellyel hozzájárulhat az enyhülés folyamatához.” Az olasz külügyminisztérium keretein belül létrejött „Diplomazia 80” elnevezésű baloldali csoportosulás szerkesztő bizottsága a kötet zárótanulmányában megállapítja, hogy az olasz külügyminisztériumnak jelenleg nincs az olasz nemzeti érdekek védelmét szolgáló szintetikus tervezete, amely meghatározná ezen érdekek védelmének módozatait és eszközeit. A tanulmány szerint egy alternatív politika kidolgozásához szükség van a külpolitikai tervezésre és az olasz diplomácia strukturális reformjára. Egy rövid recenzió keretében nem ismertethetjük valamennyi tanulmányt. Ezért csak jelzésszerűen említjük meg, hogy C. Binetti az olasz „ipari diplomáciáról”, A. Pilati a legjelentősebb olasz pártok külpolitikai állásfoglalásairól, A. Massai és C. Dini az olasz külpolitika parlamenti ellenőrzéséről, U. Gori az olasz külügyminisztérium reformjának szükségességéről, G. Santoro az olasz külügyminisztérium előtt álló feladatokról közöl tanulmányt. Sajnálatos, hogy e bő választék ellenére kimaradt az olasz külpolitika néhány fontos kérdése (például a szocialista országokkal való kapcsolatok és a mediterrán térség kérdéseinek elemzése). Ennek ellenére a többségében bátran elemző és bíráló tanulmányokat közlő kötet méltán keltett nagy feltűnést, és vált ki élénk vitát az olasz politikai körökben. Réti György MAKAI GYÖRGY: A szaúdi kapcsolat. Kossuth Könyvkiadó, 1981. 207 1. Aligha van Földünkön még egy olyan fejlődő ország, amelyikről annyira leegyszerűsített, sematikus kép alakult volna ki az európai átlagember fejében, mint Szaúd-Arábiáról. Olaj, iszlám, tradicionalizmus (konzervativizmus) és persze mérhetetlen gazdagság - e négy fogalommal jószerével már meg is van az Arabfélsziget messze legnagyobb területű s a világ legnagyobb kőolajkészleteivel rendelkező államának jellemzése. Napjaink történelmi, köz- gazdasági, politikai irodalmának egyik fontos ága a fejlődő országok helyzetének, sajátosságainak vizsgálata. így hát csöppet sem hatna az újdonság erejével, ha Szaúd-Arábiáról szóló könyvében Makai György csupán azt mutatná be, mennyire jellegzetesen fejlődő ország ez az olajkirályság: hogyan nyomta rá bélyegét az ország fejlődésére a külföldi hódítás, majd az imperialista érdekszférába tartozás, milyen mértékű dichotómia jellemzi mind gazdaságát (modern olajszektor és tradicionális nomád pásztorkodás), mind társadalmát (ultramodern városok és sátortáborok). Makai György azonban arra törekszik, hogy több oldalról: történelmi, gazdaságtörténeti, közgazdasági és természetesen politikai nézőpontból vizsgálja meg Szaúd-Arábiát, s ily módon adjon átfogó képet azokról a sajátosságokról, amelyek magyarázattal szolgálnak e számunkra mindenképpen furcsa vagy legalábbis szokatlan országnak a politikai szereplésére. „A szaúdi kapcsolat” című könyv írásához minden valószínűség szerint az 1979. évi iráni forradalom, a közel-keleti térség újabb háborújának, az iraki-iráni konfliktusnak a kirobbanása, valamint a Camp David-i különbéke és annak reakciója adott indítékot a szerzőnek. Napjainkban az ötödik izraeli háború teszi sajnálatos módon időszerűvé ezt a Szaúd-Arábia jellemzésénél jóval nagyobb igényű, a közel-keleti helyzet egészének jobb megértését segítő művet. A könyv első része annak a történelmi útnak a felvázolására vállalkozik, amelynek eredményeképpen a szétszabdalt, városállamokból és szabadon vándorló, portyázó beduin törzsekből a mai, erősen centralizált monarchia kialakult. A vallás, pontosabban a hitéletnél jóval szélesebb felépítményi és magatartási formákat meghatározó iszlám éppen ebben az országban született: indokolt tehát a majd másfél ezer éves visszatekintés. A mohamedán 155
