Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Pálimkai Tibor: Új nemzetközi rendszer körvonalai
térségeiben hatalmas meglepetéseket tartogathat még a történelem számára. A magas fokú interdependencia ellenére a problémákat - beleértve az internacio- nalizáltságból származó feladatokat - a nemzeti szuverenitást ma még féltő és védő nemzeti államoknak kell megoldaniuk. Az elmúlt évtizedekben tehát a kapcsolatok nemzetköziesedése (főként a gazdaságban), a globális világgazdasági folyamatok kibontakozása széttörte a nemzetközi együttműködés hagyományos formáit, s a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szabályozását minőségileg új követelmények elé állította. Napjainkban a nemzetköz} gazdasági kapcsolatok új szabályozási rendszere alakul ki, amely messze túlmutat a hagyományos nemzetközi intézményeken és mechanizmusokon, de távlatilag sem jut el a szuprana- cionalizmusig. Ezt a viszonylag hosszú történelmi távlatokban és széles manőverezési sávban mozgó új rendszert konacionális struktúrának nevezem.6 A konacionális rendszer elemei és csírái már a második világháború után megjelentek (regionális gazdasági integrációk, gazdaságpolitikák koordinálása, közvetlen termelési együttműködések stb.). A konacionális rendszer a közeljövőben várhatóan elsősorban az azonos társadalmi rendszerű országok között, viszonylag homogén övezeteken belül válik jellemzővé. Az államok közötti kapcsolatok főként integrációs rendszereken belül öltenek konacionális jelleget. A konacionális rendszer főbb általános összetevői és jellemzői véleményem szerint a következők. 1. A nemzeti gazdaságpolitikákat a nemzetközi vonatkozások tudatos számbavételével dolgozzák ki és hajtják végre. Az 1970-es évek második felétől a világ számos országában egyre erőteljesebben bontakozott ki a világgazdasághoz való alkalmazkodás, s ma már mindinkább átfogja a nemzeti gazdaságpolitika valamennyi területét (növekedés- és struktúrapolitika, egyensúlyteremtés stb.). Az alkalmazkodás sajátos intézményeket, mechanizmusokat és eszközöket igényel, s alapvetően új feltételeket teremt az egész gazdálkodási rendszer számára. A tervezés jellege módosul a külgazdasági bizonytalansági tényezők miatt. A hetvenes évek második felétől már számos ország a hatékonyabb alkalmazkodás végett a nemzetgazdaságban nagyobb teret engedett a világgazdasági folyamatoknak, vállalva az ezzel járó belpolitikai következményeket is. 2. Az új világgazdasági követelményekhez való alkalmazkodás a nemzetközi gazdasági kapcsolatok intenzív és komplex fejlesztését igényli, ami főként regionálisan bizonyulhat ésszerűnek és lehetségesnek. A KGST-n és az EK-n belül tovább mélyül a következő évtizedekben az integrációs folyamat, a termelési együttműködés szorosabbá válik, fokozódik a makrogazdasági folyamatok és politikák koordinációja. A tőkés Európában gazdasági és politikai érdekek alapján az integráció mindinkább össznyugat-európai méreteket ölt még akkor is, ha ez lassítja az integráció elmélyülését, s feszültséget okoz az EK-ban. A regionális integrációkban továbbra is elsőbbséget élveznek a társadalmi-politikai érdekek és megfontolások, amelyek meghatározzák a gazdasági kapcsolatok elmélyítésének a lehetőségeit. A két európai integráció mellett az integrációs törekvések más régiókban (elsősor40
