Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Pálimkai Tibor: Új nemzetközi rendszer körvonalai
portáló fejlődő vagy kevésbé fejlett országok) voltak. Az elmúlt években a szocialista országok többségét is jelentős cserearány-veszteségek érték. A hetvenes évekre a tőkés világgazdaság súlyos válságba került. A válságjelenségek az 1973-as olajárrobbanással törtek felszínre, de okaik időben és mélységben messzebbre nyúlnak vissza. A válság legfontosabb tüneteinek a felgyorsult infláció és a nagyarányú egyensúlybomlás tekinthetők, amelyek az elmúlt időszakban konjunkturális bizonytalansággal, visszaesésekkel, makacs munkanélküliséggel (stagfláció) és - a fejlett országok szempontjából - cserearányromlással párosultak. A hetvenes években mindinkább láthatóvá váltak a hosszabb távú növekedés- lassulás jelei, s a világtermelés szerkezeti zavarai leginkább a már említett globális világgazdasági problémákban fejeződtek ki. A ma már nem elhanyagolható rendszerközi kapcsolatok és interdependencia alapján a tőkés világgazdasági válság problémái sokoldalúan érintették a szocialista világgazdasági rendszert is. A marxista kutatók véleménye szerint az 1970-es évek világgazdasági válsága egyrészt a nagymértékben társadalmasodott (és internacionalizálódott) termelőerők, valamint a ma még főként nemzeti és csak korlátozott nemzetközi koordinációra képes állammonopolista szabályozás közötti ellentmondásra vezethető vissza. „Az 1974-1975-ös válság és az azt követő fejlődés szokatlan jellegét nagyrészt a gazdaság állammonopolista szabályozása nemzeti, de mindenekelőtt nemzetközi összefüggésben jelentkező válsága adta. A jelenlegi időszakra teljes mértékben nyilvánvalóvá vált, hogy a válságellenes és antiinflációs politika hagyományos formái összeomlottak, és az ún. teljes foglalkoztatás stratégiája kudarcot vallott. Eredménytelennek bizonyultak, vagy nem jártak sok gazdasági eredménnyel azok az állammonopolista intézkedések, amelyek az energia, a nyersanyag és a gazdasági fejlődés egyéb strukturális problémáinak a megoldására irányultak. Végül egészében elégtelennek és fejletlennek bizonyultak a tőkés világgazdaság gazdasági szabályozásának állammonopolista formái.”3 A szabályozási, irányítási válság azonban kivetítődött az egész világgazdaságra, hiszen az ún. globális problémák megfelelő kezelése és szabályozása terén eddig meglehetősen kevés történt. Hozzá kell tenni, hogy a válságjelenségek átgyűrűződése zavarokat okozott a szocialista világgazdaságban is, s egyebek mellett szerepet játszott abban, hogy az integrációs folyamatok irányítása és szabályozása az 1970-es években a KGST-ben sem fejlődött tovább megfelelően. A világgazdasági válság másrészt szerkezeti jellegű. A tőke globális profitérdekei alapján a világgazdaságban olyan fejlődés ment végbe, amely pazarlóan fogyasztotta el az olcsó energiaforrásokat, és súlyosan szennyezte a környezetet. Ez hozzájárult a gyors növekedéshez, a kedvező konjunktúrához, az ún. fogyasztói társadalom kialakulásához, s megfelelt a tőke politikai érdekeinek. Világossá vált azonban, hogy távlatilag a korábbi évtizedek struktúrájában az egész világ nem fejlődhet, új irányok és iparágak kialakítására van szükség. Olyan globális és alapvető szerkezeti változásokra kerülhet sor, mint az energiaszerkezet átalakulása, az alternatív források fejlesztése, az információs forradalom, új infrastruktúra 36
