Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Ágh Attila: A világpolitika elmélete és a politikatudomány
kér «-gazdasággá . . . Az állam egész agrárrendje kapitalistává válik, de hosszú időre megőrzi a hűbéri vonásokat. Vagy pedig a régi földesúri gazdaságot a forradalom szétrombolja, szétzúzva a hűbériség minden maradványát, s elsősorban a nagybirtokot. . . Más szavakkal: vagy megmarad a földesúri nagybirtokok zöme és megmaradnak a régi »felépítmény« legfőbb pillérei. . . Vagy pedig szétrombolják a földesúri birtokot és az annak megfelelő régi »felépítmény« valamennyi főbb pillérét. . .”33 Lenin 1907-ben igazolva látta 1899-es prognózisát a fenti alternatíváról, amely már magában foglalta a tőkés világrendszer imperialista szakaszába való átfejlődésének tanulságait. Amikor Lenin a könyvét megírta, már befejeződött ez az átmenet, mind belső - monopóliumok-, mind pedig külső - gyarmati rendszer - vonatkozásában, és javában folyt a nemzetközi marxizmusban az úgynevezett első imperializmus-vita. Hobson könyve ugyan csak 1902-ben jelent meg, Hilferdingé 1910-ben, s ezek a művek szolgáltak közvetett megalapozásul az 1917-ben publikált lenini szintézisnek, de a lényegi kérdések már a múlt század utolsó évtizedében felvetődtek, s amikor Lenin a narodnyikokkal azon vitázik, miért van szüksége a kapitalizmusnak külső piacokra a fejlődéséhez, már tulajdonképpen az első imperializmus-vitához szól hozzá, amelyben R. Luxemburg is csak 1913-ban megjelenő művében rendszerezte koncepcióját. Leninnek ez a munkája tehát már imperializmuselméleti mű, amely azt vizsgálja, hogyan lehetséges a kapitalizmusra való áttérés és a kapitalista gazdasági fejlődés egy fejletlen országban az imperializmus politikai és gazdasági világrendszerében. Bizonyos értelemben éppenséggel az orosz fejlődés kényszerítette ki legfontosabb felismeréseit, itt ugyanis már teljes egyértelműséggel megmutatkozott, hogy a nyugat-európai kapitalista fejlődés modelljének semmiféle átvétele, ismétlése vagy utánzása nem lehetséges, s hogy magának a kapitalista fejlődésnek is új utat kell keresnie az imperialista hatalmak ellenséges gazdasági-politikai közegében. A világgazdaságnak mint szerves egésznek ezt a szorítását érezve, az oroszországi kapitalizmus fejlődését elemezve Lenin egyértelműen megfogalmazza, hogy a világgazdaság integrációja - s vele a világpolitikáé is - magasabb, fejlettebb szakaszába lépett: „a kapitalizmus haladó történelmi munkát végez, amikor megszünteti a gazdasági rendszerek ósdi elkülönültségét és elzárkózottságát (s ily módon a szellemi és politikai élet korlátoltságát is), s a világ valamennyi országát egyetlen gazdasági egésszé egyesíti.”34 Az oroszországi kapitalista fejlődés belső sajátossága Lenin szerint nemcsak az, hogy - ha nagy késéssel is - megtörtént a prekapitalista viszonyok felbomlása, hanem főleg az, hogy ezek az átalakuló prekapitalista viszonyok meghatározott szerepet töltenek be a tőkés gazdaságban, funkciójuk szerint kapitalisták, tehát a termelési viszonyok szintjén sajátosan hibrid struktúra jött létre.35 A fejlődés külső sajátossága tekintetében Lenin azt emeli ki, hogy - az akkori helyzetben - Oroszország a legkésőbb kapitalizálódott ország, amely a megkésettségéből és a fejletlenség terhéből adódóan kapitalista feltételek között nem tudja felvenni 23
