Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Simai Mihály: A fegyverkezés és a fejlett tőkés országok gazdasága
nyekre ösztönző hatásukat tekintve legalább ilyen nagyon lehetnek, s mi több, segíthetik az egész gazdasági fejlődést, a gazdasági versenyképesség növelését. Az említett strukturális változások miatt azonban csak részletes ágazati elemzés alapján lehetne a közvetlen és áttételes hatásokat meghatározni. A rendelkezésre álló adatok erre nem adnak lehetőséget. Az így is világos, hogy a katonai megrendelések fajlagosan kisebb mértékben mozdítják elő a foglalkoztatás növelését, mint a békés célúak, mert a szakképzettségi igények magasabbak és magasak a fizetések is. Az Egyesült Államokra vonatkozó elemzés szerint az 1970-es évek második felében a katonai kiadások emelésének hatására a munkaalkalmak növekedése 50 százalékkal kisebb ütemű, mint a nem katonai állami kiadásoké, az azonban - a magas fizetések miatt - 20 százalékkal többe kerül, mint a nem katonai kiadások által teremtett foglalkoztatás. A nemzetgazdasági szintű hatások között az egyik leglényegesebb további problémakört a katonai kiadások és az infláció összefüggései képezik. Az infláció ma a világgazdaság, különösen a fejlett tőkés országok gazdaságának egyik legégetőbb gondja. Az infláció kifejlődése, növekedése, az inflációs spirál mozgása nem vezethető vissza egyetlen tényezőre. A katonai kiadások azonban több területen is hatnak az infláció megindulásának s erősödésének tényezőire. A katonai kiadások jelentős vásárlóerőt, közvetlen fizetőképes keresletet teremtenek anélkül, hogy hozzájárulnának a jövő fogyasztást szolgáló termelőkapacitások létrehozásához. Olyan pótlólagos kereslet alakul ki ily módon, amely hathat az árak növekedésére az egész gazdaságban. Ha a katonai kiadások növekedése emellett oly módon megy végbe, hogy hozzájárul a költségvetés hiányának növekedéséhez (nem csupán a bevételekből fedezik), olyan mechanizmus kibontakozásában is szerepet játszik, amelyik az állami pénzügyi és hitelpolitika oldaláról gerjeszti az inflációt. Részévé (és fontos ösztönzőjévé) válik ily módon az adott gazdaságban az inflációs finanszírozási rendszernek. Különösen erősen érvényesülhet ez a mechanizmus „túlfűtött” gazdaságban. Az Egyesült Államokban a hetvenes évek elején kibontakozott inflációs hullám jórészt ezzel függött össze. A katonai kiadások más okokból is fontos ösztönzői az úgynevezett inflációs spirált gerjesztő s a költségek növekedésével összefüggő áremelkedésnek. Először is, a hadiiparban általában magasabbak a fajlagos, tehát a termelési érték egységére jutó ráfordítások. Nem a költségek, illetve a termelés hatékonysága, hanem a fegyverek hatékonysága a meghatározó. Minden ráfordítási tényezőt (a bér, az anyag- és beruházási költségeket) gyorsabban és egyszerűbben tudnak a „fogyasztóra” hárítani. Ily módon az állami költségvetés katonai kiadásai rendszeresen magasabbak lesznek az eredetileg előirányzottnál. A legtöbb tőkés országban a hadiipar olyan kalkulációval dolgozik, amely eleve feltételezi a termelési költségek megtérülését, s ehhez adja a profitot, így sokkal lazábban értelmezi a költségek alakulását is.12 1979-ben az amerikai kormány Számviteli Ellenőrzési Hivatala (Government 41
