Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kiss J. László: Külpolitika, fegyverkezés és biztonságpolitika
napig szerepet játszik a nyugati politikai és katonai körök pszichostratégiájában. A hatvanas évek marxizmushoz közel álló nyugati békekutatói arra hívták fel a figyelmet, hogy a fegyverkezési politikák még a hidegháború idején is „szubsztanciájukban” sokkal autonómabbak voltak, mint ahogy ezt feltételezték. Az amerikai stratégiában a legkülönbözőbb doktrínák - az „elrettentés”, a „hatalmi egyensúly”, a „paritás” stb. - a legkülönbözőbb körülmények között a legkülönbözőbb biztonságpolitikai intézkedéseket kívánták törvényesíteni. Ebben a fejlődésben nem elhanyagolható módon sajátos amerikai pszichostratégiáról volt szó, s nem a szemben álló katonai potenciálok viszonylag pontos technikai értékeléséről. Eszerint az amerikai fegyverkezés belső mozgatóerői sokkal erősebbek voltak, mint azok, amelyek a potenciális ellenféllel történő kölcsönhatásból származtak. Sőt a szovjet és az amerikai társadalmi rendszerek különbségét elmosva, néhány kutató azt hangsúlyozta, hogy a fegyverkezés nem a két „fő antagonista” versenye, hanem sokkal inkább önmagukkal folytatott versenyfutás a mindenkori nemzeti fegyverkezési programok keretében és az ebben a folyamatban részt vevő katonai, ipari, hatalmi és tudományos érdekcsoportok között. Ha ezek a megfontolások több tekintetben túlzóak, és lényegében a stratégiai nukleáris fegyverkezés mozgását vetítik ki, jelentőségük mégsem vitatható, hiszen rámutatnak a monopolkapitalista államok fegyverkezésének belső gazdasági és társadalmi-politikai összetevőire. Kiderült, hogy a fegyverkezési verseny „programozásában” részt vevő társadalmi és gazdasági érdekcsoportok lobby-szerű tevékenysége sok esetben jóval erőteljesebb és szervezettebb, mint az amerikai külpolitika más területein. Tapasztalható, hogy a fegyverkezéspolitikai döntésekben részt vevő fegyverkezéspolitikai oligarchia a legtöbb esetben a nyilvános társadalmi ellenőrzés körén kívül helyezkedik el. A hadsereg egyes csoportjai, politikai tényezők vagy a tudományos intézmények közötti rivalizálás is a fegyverkezés élesztője lehet. Mindemellett a fegyverkezés nem csupán a nemzeti keretekben ható gazdasági és társadalmi újratermelési folyamatokba, hanem a nemzetközi kapcsolatok rendszerének egészébe is beépült. A tőke és a munka internacionalizálódásáról tengernyi tudományos elemzés látott napvilágot, ehhez képest a tudományos kutatás viszonylag később kezdett mind nagyobb figyelmet szentelni a militarizmus nemzetköziesedésének. Az új gazdasági világrendről folyó vitával egyidejűleg szinte észrevétlenül bontakoztak ki egy új „nemzetközi katonai rendszer” körvonalai.18 A nukleáris és komplex fegyverrendszerek elterjedését megakadályozó politikai erőfeszítések ellenére a haditermelés egy része licencek és a technológiaátvitel különböző formáiban a fejlődő világ imperialista alközpontjaiba helyeződik, sőt egyes részterületeken viszonylag önálló haditermelési képesség is létrejött. Már az eddigiekből is következik, hogy a fegyverkezés így sokszorosan összetett, multifunkcionális jelenség. A jelenlegi leszerelési és fegyverzetellenőrzési 31
