Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - TÁRSADALMI ÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEK - Kende István: A katonai tényező a nemzetközi osztályharcban
fontossága. A fegyverkezési hajsza átterjedésének igazolására elég annyi, hogy míg a világ katonai kiadásainak a fejlődő világ 1971-ben „csak” 7,6 százalékát költötte el, addig ez az arány 1980-ban már elérte a 16,2 százalékot! Ez abszolút összegben még nagyobb, 2,6-szeres emelkedést jelent tíz esztendő alatt. Talán érdemes megjegyezni azt is, hogy ez a 2,6-szeres emelkedés az OPEC-országok katonai kiadásainak négyszeres, a nem olajexportáló fejlődő országokénak pedig nem egész kétszeres emelkedéséből tevődik össze.8 A katonai tényező fontosságának a fokozódása csak részben adódik a fegyverkezési és költségvetési növekedésből, ami egyébként is inkább okozat, mint ok. Lényeges vonás a katonai elem fontossága a fejlődő országok belső szerkezetében, helye a társadalomban. Ez a kérdés természetesen maga is külön tanulmányt érdemel, és számos elemzés foglalkozott is már ezzel.9 Itt ezért csak néhány megjegyzést teszek. A fejlődő országokban éppen az általános elmaradottság és ezen belül is a társadalmi szerkezet elmaradottsága következtében különleges társadalmi szerep jut a küzbülső rétegeknek. A hadsereg sajátos helyet foglal el, és bizonyos körülmények páratlanul fontossá tehetik a szerepét. Sokfelé ez az egyetlen olyan réteg, amely eljutott a szervezettség bizonyos fokára, a vezetőképesség szintjére, ami a közbülső rétegek polgári elemeiről vagy akár a kisburzsoázia számos eleméről sok országban aligha mondható el. Másutt a katonaság olyan réteg, amelyik a burzsoázia néha különlegesen erős belső megosztottsága, ellentétei miatt egyedül alkalmas (vagy egyedül önmagát tekinti alkalmasnak) az államvezetésre és a politikai irány meghatározására. Súlyát fokozhatja örökölt vagy feltámadt belső - nemzetiségi, törzsi stb. - ellentétek „megoldásában” betöltött szerepe, ami jóval nagyobb lehet, mint amilyent hasonló esetekben egy jól szervezett és fejlett államban esetenként játszik a hadsereg. Szerepe lehet erőteljesen retrográd vagy fasisztoid (lásd a számos latin-amerikai példát), lehet „rendteremtő” a polgári vezetés impotenciája következményeként (lásd a több fekete-afrikai példát), és lehet pozitív, haladó, adott esetekben kifejezetten forradalmi, az imperializmus köreiből eredő külső és vele szövetséges belső, fenyegető erőkkel szemben (lásd egyes latin-amerikai és több fekete-afrikai ország esetében). Valamennyi esetben erejét éppen jellege, funkciója adja: ő rendelkezik a fegyverekkel, s csak ő tudja kezelni azokat. S mivel itt számos esetben sem a burzsoázia, sem a proletariátus (ha egyáltalán számottevő) nem rendelkezik olyan erővel és pozícióval, amely biztosíthatna egy szilárd osztályhatalmat, az űrt sokszor a katonai erő tölti be. Többnyire nem jelent társadalmilag homogén közeget. Állásfoglalását, orientációját összetételének, helyzetének, kialakult hagyományainak vagy törekvéseinek vonulatai határozzák meg. Szerepe akkor válik azonban különlegesen fontossá és sajátossá, amikor valamilyen társadalmi konfliktust szándékozik megvívni és eldönteni. Ilyen sajátos szerepet játszott a hadsereg például Chilében, ahol a haladó erők szövetségét döntötte meg az imperialista és a hazai nagytőke hatalmának helyreállításáért. 18
