Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 2. szám - Nagy János: A Magyar népköztársaság és a leszerelés
lépéseit, a NATO legutóbbi határozatait. Támogatja a fegyverkezési verseny megfékezését célzó szovjet javaslatokat, és együtt küzd szövetségeseivel a Varsói Szerződés kezdeményezéseinek megvalósításáért.” Az ENSZ-közgyűlés második, leszereléssel foglalkozó rendkívüli ülésszaka A Szovjetunió már 1922-ben javasolta széles körű nemzetközi leszerelési konferencia tartását, amelyen azonban ugyanezen év decemberében Moszkvában a nyugati országok érdektelensége miatt csak kevés állam vett részt. Az ötvenes években a Szovjetunió ismét felvetette egy leszerelési világkonferencia vagy az ENSZ-közgyűlés külön leszerelési ülésszaka megrendezésének a szükségességét. Az el nem kötelezett országok 1961. évi belgrádi csúcsértekezlete határozatban sürgette a leszerelési világértekezlet összehívását. Szovjet javaslatra 1971-ben az ENSZ-közgyűlés napirendjére tűzték a leszerelési világkonferencia kérdését. A leszerelési világértekezlet összehívása azonban mind ez ideig lehetetlennek bizonyult, elsősorban az Egyesült Államok és Kína ellenállása miatt. Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek 1976-os colombói értekezlete javaslatot tett arra, hogy tartsák meg az ENSZ-közgyűlés leszerelési kérdésekkel foglalkozó rendkívüli ülésszakát. Az 54 ENSZ-tagállamból álló előkészítő bizottság, amelynek hazánk is tagja volt, a rendkívüli ülésszak napirendjére javasolta a nemzetközi helyzetnek a leszerelés szempontjából történő vizsgálatát, leszerelési nyilatkozat és akcióprogram elfogadását, valamint az ENSZ leszerelési kérdésekben játszott szerepének értékelését. Az ENSZ-közgyűlés első rendkívüli leszerelési ülésszakának munkájában, amely 1978. május 23-tól július i-ig tartott, érvényesült a leszerelési tárgyalások egyik fontos elve, az egyetemesség; 149 tagállam küldöttsége vett részt benne. Mind a rendkívüli ülésszak általános vitája, mind pedig az ülésszakon elfogadott záródokumentum arról tanúskodik, hogy az államok döntő többsége a fegyverkezési hajsza beszüntetését a legsürgősebb világpolitikai feladatnak tartja, mivel a növekvő ütemű fegyverkezés fokozódó mértékben fenyegeti a nemzetközi biztonságot, s hatalmas emberi és anyagi erőforrást fecsérel el, amelyet a gazdasági és társadalmi fejlődés problémáinak megoldására kellene fordítani világszerte. Az ülésszakon elismert elvvé vált, hogy a leszerelés általános, minden országra vonatkozó feladat, amelynek végső célja — az általános és teljes leszerelés — csak valamennyi állam közös erőfeszítésével érhető el. Az ülésszak munkájának további jellegzetessége volt, hogy számos kis és közepes ország is igen aktív szerepet játszott. Az is kitűnt, hogy a fegyverkezési verseny lefékezéséhez gyakorlati leszerelési intézkedések átfogó programjának a kidolgozására van szükség, amely nem sérti a leszerelési tárgyalások egyetlen résztvevőjének az érdekét sem, s kiterjed mind a nukleáris fegyverek, mind pedig a hagyományos 7
