Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Kiss J. László: Wilfrid C. Kohl - Giorgio Basevi : Nyugat-németország: egy európai és globális hatalom
tikai jelentőségére mutat, jóllehet az iparral ellentétben a mezőgazdaság hányada alig három százalék az NSZK bruttó társadalmi termékében. Priebe a Közös Mezőgazdasági Politika (CAP) jelenlegi formáját rendkívül pazarlónak, ésszerűtlennek ítéli, mivel a mező- gazdasági kapacitások és feleslegek túlfejlesz- tését biztosító szubvenciók és beruházások rendszeréhez vezetett. Beate Kohler, a darmstadti egyetem politológusa tanulmányában („Az NSZK és az EK bővülése”) arra mutat rá, hogy politikai okokból Schmidt kancellár már sokkal korábban elkötelezte magát az EK déli irányú bővítése mellett, mint ahogy a kérdéssel a parlament és az államigazgatás foglalkozni kezdett volna. A kormány eljárását politikai okokból valamennyi párt és érdekcsoport támogatta, mivel nyugatnémet felfogás szerint a dél-európai szubrégiónak rendkívüli jelentősége van a stabil összeurópai egyensúly és biztonság szempontjából. Kohler szerint az EK déli bővülése nyomán az NSZK számára kedvező kiviteli és beruházási lehetőségek adódnak. Priebének azonban igaza van abban, hogy a bővülés a közös mezőgazdasági politika ellentmondásait tovább élezi. Ez az NSZK - a közös piaci agrárrendtartás fő finanszírozója — szempontjából korántsem mellékes. Kohler olyan aggodalmaknak is hangot ad, hogy a déli irányú bővüléssel a mezőgazdaságon kívül más területeken is „felvizeződhetnek” a piacgazdasági szabályok, s jobban előtérbe kerül a protekcionizmus avagy az állami ellenőrzés iránti igény. A szerző szerint a bővülés az EPC munkáját is bonyolultabbá teszi, s tematikai kereteit erőteljesebben a dél-európai régióra helyezi. Norbert Kloten kötetzáró tanulmánya („Az NSZK pénzügyi és költségvetési politikája és az EK”) áttekinti a nyugat-európai pénzügyi együttműködésben tanúsított nyugatnémet magatartást. Kiemeli, hogy az NSZK a nyugat-európai pénzügyi vitában a „monetaris- tával” szemben a „közgazdaság-központú” megközelítésnek adott elsőbbséget, azaz az EK-valuták rögzített árfolyamrendszerének („kígyó”) létrehozását a nyugat-európai gazdaság- és pénzügypolitikák előzetes összehangolásától tette függővé. így aligha meglepő, hogy Kloten az NSZK szempontjából a nyugat-európai pénzügyi rendszer (EMS) létrehozását döntő fordulatnak tekinti, jóllehet a „kocsit”, nevezetesen az árfolyam-stabilizáló mechanizmust a „lovak”, azaz a gazdaság- és pénzügypolitikák elé helyezték. A szerző gondolatmenete sok tekintetben a nyugatnémet hatóságok, így a Bundesbank kormánypolitikával szembeni korábbi fenntartásait tükrözi. Miképp foglal állást a tanulmánykötet az NSZK és EK viszonyának megítélésében? Kohl és Basevi a könyv bevezetőjében mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy az NSZK története során sokkal dinamikusabban változott, mint akár az EK, akár a partnerállamok: az NSZK pénzügyi és gazdasági értelemben „globális hatalommá” vált, így szükségképpen az EK-hoz való viszonya is megváltozott. A kötet végkövetkeztetése egyértelmű: Bonn számára az EK inkább eszközzé, mint céllá vált, azaz az NSZK a nyugat-európai politikai és gazdasági együttműködést egy aktív globális szerep regionális támasztékának tekinti. A diagnózissal aligha lehet vitatkozni. Bonn a hetvenes években valóban globális gazdasági befolyással rendelkező regionális hatalommá vált, az integráció föderatív ideológiájától eltávolodott, és a pragmatizmus útjára tért. Ám ennek a fejlődésnek az EK-ra gyakorolt hatása meglehetősen kétértelmű. Erre a tanulmány- kötet bevezetője is felhívja a figyelmet. A tények egy része közismert: az NSZK külkereskedelmének csaknem felét az EK-val folytatja, a közös piaci költségvetés legnagyobb nettó befizetője, végső soron az EK-ból politikai és gazdasági értelemben egyaránt hasznot húz. Kevésbé ismert az az összefüggés, amelyre a tanulmánykötetnek szinte az egésze utal: az NSZK gazdasági túlsúlya erős exportfüggőségével, a folytonos mérlegfeleslegre való törekvésével s felettébb egyoldalú szabadkereskedelmi és piacgazdaságú irányultságával, melyek erősen hatottak a nyugat-európai szövetségi rendszer szerkezetére és az EK kohéziójára, az instabilitás forrásává is vált. A vitát összegző könyv a hetvenes évek NSZK-járól alkotott körképet teljesebbé tette volna, ha az NSZK enyhüléspolitikai érdekeltségének és atlanti biztonságpolitikai függőségének kérdéseit is elemzi. Ily módon csökkentve a kötet gazdasági és pénzügyi megközelítéseinek a túlsúlyát, tágabb kitekintést adhatott volna a nyolcvanas évekre is. K. J. L. 144
