Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Magyar külpolitikai állásfoglalások hivatalos látogatások, két- és többoldalú találkozók és egyéb események alkalmából (1981. október- december)

Dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellárt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György miniszterelnök és dr. Bruno Kreisky szövetségi kancellár szívélyes és nyílt légkörben beható véleménycserét folytatott a magyar-osztrák kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kérdésekről. A tárgyalásokon a két kormányfő hangsúlyozta találkozójuk fontosságát, valamint annak a tevékenységnek a jelentőségét, amelyet országaik a kétoldalú kapcsolatok to­vábbi fejlesztése és az enyhülési folyamat továbbvitele érdekében kifejtenek. Mindkét fél szilárd elhatározása, hogy a jelenlegi helyzetben is minden tőlük telhetőt megtesznek az enyhülés megőrzéséért. A nemzetközi problémák megvitatása során a két kormányfő megelégedéssel álla­pította meg, hogy számos kérdésben véleményük közelálló vagy azonos. Hangsúlyozták, hogy államaik politikája továbbra is a béke és biztonság megőrzé­sére, az enyhülés elmélyítésére és a leszerelés előmozdítására irányul. Rámutattak arra, hogy az államok két- és sokoldalú együttműködésének fejlesztésével, a vitás nemzetközi kérdések békés eszközökkel történő megoldásával, az erőszakról és az erővel való fe­nyegetésről lemondással, az előfeltételek nélküli párbeszéddel, a kölcsönös bizalom erő­sítésével, tényleges leszerelési intézkedésekkel, az egyenlő biztonságon alapuló katonai erőegyensúly fenntartása mellett érhetők el. A Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság a jövőben is síkraszáll az e célt szolgáló hatékony intézkedésekért. A tárgyaló felek aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi helyzet rosszabbodása miatt, ami veszélyezteti az enyhülés eredményeit. Aláhúzták, hogy határozott erőfeszítések szükségesek e fejlemények okai és a meglevő válsággócok megszüntetésére. Mindkét fél üdvözölte, hogy sor került a szovjet és az amerikai külügyminiszter találkozójára, és hogy ezt a jövő év elején újabb találkozók követik. Kifejezték reményüket, hogy a november végén Genfben folytatódó, a nukleáris fegyverek kérdésével foglalkozó szovjet-amerikai tárgyalások, amiről a két külügymi­niszter New York-i találkozójáról kiadott közleményben állapodtak meg, mielőbb pozi­tív eredményeket hoznak. A kormányfők aláhúzták annak szükségességét, hogy tényleges előrehaladást érje­nek el a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről és az azzal összefüggő intézkedésekről Bécsben folyó tárgyalásokon. A felek megerősítették: az ENSZ céljaival és elveivel összhangban, teljes mértékben és cselekvőén támogatják a világszervezetet, hogy hatékonyabbá váljon tevékenysége a nemzetközi béke és biztonság megszilárdításában és a nemzetközi problémák megoldá­sában, továbbá az államok sokoldalú kapcsolatainak és együttműködésének fejlesztésé­ben. Aktívan hozzá kívánnak járulni az ENSZ-közgyűlés 1982-re kitűzött, a leszerelés kérdéseivel foglalkozó, második rendkívüli ülésszak sikeréhez. Utaltak kormányaiknak az európai biztonsági és együttműködéis értekezlet záró­okmányából fakadó elkötelezettségére. Egyetértettek abban, hogy a helsinki ajánlások maradéktalan megvalósítása nagy jelentőségű a bizalom és az együttműködés erősítése, valamint az európai biztonság növelése szempontjából. Reményüket fejezték ki, hogy a madridi találkozó belátható időn belül eredményesen fejeződik be, és új impulzusokat ad az enyhülés folyamatának. Hangsúlyozták egy kiegyensúlyozott és érdemi záródoku­mentum szükségességét, mely a záróokmány valamennyi vonatkozásában lényeges lé­péseket irányoz elő, beleértve az európai biztonság katonai aspektusaival foglalkozó konferencia összehívását, mely különös jelentőséggel bír. A felek messzemenően egyetértettek egy átfogó közel-keleti rendezés szükségessé­gével. Megállapították: ilyen rendezés csak valamennyi érintett fél részvételével lehet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom