Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)

1982 / 1. szám - DOKUMENTUMOK - Puja Frigyes külügyminiszter beszéde az ENSZ közgyűlésének 36. ülésszakán

megszilárdítását, a leszerelés ügyét, a népek barátságának és együttműködésének elmé­lyítését. A mai helyzetben különösen fontosnak tartjuk, hogy fennmaradjanak és erősödje­nek azok a szálak, amelyek a békés egymás mellett élés jegyében a különböző társadalmi rendszerű országok között az elmúlt években szövődtek. A lehetőségeknek megfelelően tovább kell fejleszteni a nemzetközi együttműködést, fokozni kell az erőfeszítéseket a különböző problémák megoldására, és küzdeni kell minden olyan törekvés ellen, mely ezt akadályozza vagy korlátozza. A Magyar Népköztársaság szilárd híve a leszerelésnek, a fegyverzetkorlátozásnak. Kormányom aktívan és kezdeményezően lép fel a különféle nemzetközi leszerelési fóru­mokon, és a kétoldalú tárgyalásokon is igyekszik elősegíteni e problémák rendezését. A világ valamennyi népének érdeke és a jelenlegi nemzetközi helyzetben különösen fontos feladata az emberiségre mind súlyosabb terheket hárító fegyverkezési hajsza megállítása. Az eddigi leszerelési tárgyalásokon sok értékes, konstruktív javaslat szü­letett, és megállapodásokat is kötöttek. Fontos, hogy az eddigi erőfeszítések ne men­jenek veszendőbe, s a már elért eredményekre támaszkodva olyan gyakorlati megegye­zésekre jussunk, amelyek a katonai szembenállás enyhítéséhez vezetnek. Megújuló és kölcsönös kezdeményezésekre van szükség ahhoz, hogy a világ újabb komoly lépéseket tehessen a leszerelés útján. Éppen ezért üdvözöljük és támogatjuk a Szovjetunió lesze­relési javaslatait - beleértve a világűr teljes fegyvermentesítésére előterjesztett újabb napirendi indítványt is -, amelyek józan mérlegelésen, a realitások figyelembevételén alapulnak, következetes békeakaratot tükröznek, és amelyek éppen ezért egybeesnek a magyar nép érdekeivel és törekvéseivel. A Magyar Népköztársaság kormánya különleges fontosságúnak tartja a nukleáris leszerelés ügyét. Az egész emberiség biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdoní­tunk annak, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok folytassa a tárgyalásokat a ha­dászati nukleáris fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről. A második SALT-megállapodás ratifikálásának elmaradása, a különféle leszerelési tárgyalások amerikai részről történő lelassítása vagy megszüntetése és a közép-hatósu­garú, de stratégiai rendeltetésű amerikai nuleáris rakéták egyes nyugat-európai orszá­gokba történő telepítéséről hozott NATO-döntés megvalósítása - amely közvetlenül fenyegeti hazánk biztonságát is - növeli a nemzetközi feszültséget, felborítja a kialakult erőegyensúlyt, és a fegyverkezés további eszkalációjához vezet. A közelmúltban megdöbbenéssel értesültünk a neutronfegyver gyártására hozott új amerikai döntésről. E különösen embertelen tömegpusztító fegyver megjelenése a ka­tonai arzenálban a korlátozott nukleáris háború lehetőségét hirdető, megtévesztő dokt­rína terméke, s még közelebb hozza a nukleáris katasztrófa veszélyét. A nukleáris fegy­verkezés új szakaszát indítja el, s tovább rontja a leszerelési tárgyalások esélyeit. Minden okunk megvan tehát arra, hogy követeljük a neutronfegyver törvényen kívül helyezését. Örömmel üdvözöljük a Szovjetunió küldöttsége által a közgyűlésnek beterjesztett deklarációtervezetet, amely a nukleáris fegyver elsőként való alkalmazását az emberiség elleni bűntettnek nyilvánítja. Ügy véljük, a közgyűlésnek el kellene fogadnia egy ilyen, a nukleáris katasztrófa elkerülését célzó nyilatkozatot. A magyar kormány teljes támogatásáról biztosítja a nukleáris fegyverektől mentes övezetek kialakítására vonatkozó különféle javaslatokat. Helyeseljük, hogy nukleáris fegyverektől mentes övezetté váljon Észak-Európa, a Balkán és a Földközi-tenger. To­vább megyek ennél: mi azt reméljük, hogy Európa más területei is ilyen övezetté válnak majd. Kormányom további erőfeszítéseket tart szükségesnek az új típusú tömegpusztító 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom