Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1982 (9. évfolyam)
1982 / 1. szám - Kereszty András: Közel-keleti útkeresés
azokat a megnyilvánulásait, melyek szerint országa „egyenlő távolságra törekszik mindkét szuperhatalomtól” - kényszerítve érzi magát a kezdeményezésre. Szadat bizonyítási kényszere helyébe amerikai bizonyítási kényszer lépett. V. Izrael számára az új helyzetben a legfőbb dilemma: változtasson-e egymáshoz fűződő kapcsolatain, vagy tekintse meg nem történtnek a kairói merényletet ? Legalábbis olyan értelemben meg nem történtnek, hogy az egy stabil, biztos rendszer véletlen működési zavara volt csupán. Izrael legnagyobb gondját az okozza, hogy a merénylet viszonylag rövid időt hagyott egy alapvetően fontos kérdés eldöntésére. Ürítse-e ki 1982 áprilisában - miként azt a békeegyezmény előírja - a Sínai-félsziget utolsó megszállt harmadát? Ha nem vonja vissza a csapatait, akkor megsérti azt az egyetlen békeegyezményt, amelyet fennállása óta szomszédos arab országgal kötött. Ha visszavonul, akkor elveszti utolsó aduját Egyiptommal szemben, amely a jövőben a korábbitól eltérő politikát folytathat. A merényletet követő időszak jellemzője, hogy mind egyiptomi, mind izraeli részről kinyilvánították: érvényesnek tekintik a Camp David-i megállapodásokat. A Begin-kormány azonban félreérthetetlenül bizonyságát adta gyanakvásának. Bizalmát nem erősítik azok az - arab fővárosokban elhangzó - nyilatkozatok sem, melyek szerint Szadat utódjának időt kell adni, hogy elérhesse országa megszállt területének teljes kiürítését. 1982 áprilisa után pedig - letéve ezt a terhet - nyithat a testvérországok irányában. Izrael vezetése ezért nagy figyelemmel kíséri az egyiptomi politikai élet fejleményeit. Szadat távozása mindenesetre megfosztotta a különbékét a legfelső vezető személyes garanciájától. Mubarak, bár számos fontos külpolitikai missziót teljesített, és mindvégig tájékoztatva volt az egyiptomi—izraeli tárgyalások menetéről, nem elkötelezettje a szadati nyitásnak. Amikor a volt elnök felfedte, hogy jeruzsálemi utazásának tervét előzetesen egyedül külügyminiszterével közölte, elárulta azt is, hogy az alelnök, Mubarak nem tudott róla. Szadat számára az izraeli utazás, majd az ezt követő tárgyalások egész életművének megkoronázását jelentették. Mubarak részéről szó sincs ilyen személyes kötődésről. A másik lényeges különbség a volt és a jelenlegi elnök között az, hogy Szadat létfontosságúnak tartotta annak bizonyítását, helyesen cselekedett. Tehát viszonyát aszerint alakította a többi arab országgal, hogy azok miképpen ítélik meg Camp Dávidét. Ugyanakkor pedig a többi arab állam Camp David elfogadásával nyithatott csupán a szadati Egyiptom irányában. Mubarak esetében megszűnt ez a tehertétel. A két egymástól elszigetelt fél - Egyiptom és a többi arab ország - közeledése a jövőben nem Camp Davidnek, hanem csupán annak a függvénye, hogy milyen mértékben vállalja az új államfő elődjének politikai örökségét. Izrael szemszögéből Egyiptom elszigeteltsége egyúttal garancia is volt. Szadat szavatolta azt, hogy az arab országok Egyiptomhoz csakis a Camp David-i norio7
