Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Kovács István: Az amerikai elnökválasztás után
Carter megbélyegezte a republikánus Fordot azért, mert a köztársaságiak időszaka alatt a munkanélküliek száma két és fél millióval növekedett. De 1980-ban a köztársaságpárti Reagan vádolhatta Cartert azért, mert a munkanélküliek száma további kétmillióval nőtt. Négy évvel ezelőtt Carter az emberi jogokat választási kampánya egyik központi témájává tette. De Atlantában ma is végeznek a fajgyűlölők a néger gyermekekkel, mialatt az elnök az utolsó pillanatig azon dolgozott, hogy megmentse Somoza diktatúráját, és ma is támogatja a salvadori juntát.” Vereségének belpolitikai okaira valójában maga Carter elnök adta a legfrappánsabb választ még elnökségének első napjaiban az Unió helyzetéről készített jelentésében: „A kormány nem tudta megoldani a problémákat. Nem volt képes meghatározni a célokat. A kormány nem volt képes megszüntetni a szegénységet, virágzóvá tenni a városokat, megszüntetni az analfabétizmust, sem elegendő energiát szolgáltatni.” Igaz, hogy ezt az értékelést akkor az előző, a Ford-adminiszt- rációról adta, érzékeltetve, hogy mit kellett neki átvenni, mivel kell az ő kormányzatának megbirkóznia. A Carter-adminisztráció teljesítménye ismeretében megállapítható, hogy a Ford-kormányzat teljesítményéről adott carteri értékelést Reagan is szó szerint elmondhatná elődjéről. Nemcsak a vesztes párt, hanem a maga módján a győztes köztársasági párt szereplésének sajátos vonásai is tükrözik a hagyományos pártkeretek felbomlását. Kétségtelen tény, hogy Reagan nagy arányú győzelmében nagy szerepet játszott a Carterből való kiábrándultság. Ennek köszönhetően tudta jelentősen bővíteni szavazói bázisát, és tudott bekapcsolni olyan csoportokat, mint a kékgallérosok, a szakszervezetek egy része. Megosztotta a nagyvárosi középrétegeket, sőt a katolikusok többségét is elhódította Cartertől. Reagan 1980-as kampányában megegyezésre jutott a hagyományos pártcentrummal, emellett azonban igen nagy mértékben támaszkodott más, egyáltalán nem hagyományos tényezőkre. Gazdasági és politikai értelemben is a nyugati parti, elsősorban a kaliforniai nagytőkés körökre, amelyek már kormányzóként is mögötte álltak, és hosszabb idő óta nagyobb beleszólást követelnek az ország ügyeibe. (A nyugati parti székhelyű nagytőkén belül különösen erős a haditermelésben érdekelt ágazatok aránya.) Reagan ideológiai értelemben jelentős támogatást kapott a konzervatívok minden csoportjától, de különösen az úgynevezett neokonzervatív hullámtól, továbbá az utóbbi években felerősödött, a centrumtól jobbra álló vallási-politikai csoportoktól, amelyek roppant agresszívek, befolyásosak, komputerizált választási listákkal, saját tv-programokkal rendelkeznek, s amelyek mind a Köz- társasági Párt jelöltje mellett törtek lándzsát. Az amerikai politológusok a Reagan mögé felsorakozott konzervatív értelmiségieket („agytröszt”) négy csoportra osztják. Az első csoportba sorolják a nagy monopóliumok érdekében a piac teljes szabadságát hirdető közgazdászokat, akik közül többen a chicagói, a Los Angeles-i, a virginiai egyetemeken dolgoznak. A második az úgynevezett hagyományos konzervatívok csoportja, akik7
