Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai
az amerikai Európa-politikára vonatkozó konzekvenciáit az 1970 elején a kongresszus elé terjesztett elnöki üzenet így fogalmazta meg: „Nyugat-Európa struktúrája - egységének megszervezése - alapvetően az európaiak feladata. Mi nem tudjuk Európát egyesíteni, és nem hisszük, hogy e célhoz csak egy út vezet. .. Ügy gondoljuk, hogy az európai egyesülés folyamatát nemcsak az Észak- Atlanti Szövetségben játszott szerepünkkel és az európai intézményekhez fűződő kapcsolatainkon keresztül tudjuk támogatni, hanem éppilyen mértékben az Európa különböző országaihoz fűződő kétoldalú kapcsolatainkkal. A következő időben ezek a kapcsolatok fogdák képviselni a lényeges transzatlanti kötelékeket. . (kiemelés a szerzőktől).4 A hetvenes években az Egyesült Államok tudatosan törekedett arra, hogy Nyugat-Európa (illetve az EK) egyes tagállamaival építse ki kapcsolatait, bilaterális keretben rendezze nézeteltéréseit, és fokozottan használja fel egyik-másik „speciális kapcsolatát”, most már nem annyira az „európai egységesülés” elősegítésére, hanem a számára hátrányos következményeket tartogató integrációs fejlődés fékezésére. Kielégítően magyarázhatók-e a Nyugat-Európával szembeni amerikai viselkedés változásai a néhány területen azonosítható amerikai exportérdekek megsértésével ? Ez a magyarázat azért is tűnhet gyengén megalapozottnak, mert a gazdasági összenövés jelentős foka, az amerikai tőke nyugat-európai tevékenységének szinte korlátlan terjeszkedése, a technológiai kapcsolatok elmélyülése mellett (politikai és katonai tényezőkről most nem is beszélve) az amerikai mező- gazdasági kivitelt korlátozó közös piaci agrárrendtartás negatív hatása önmagában aligha adott volna okot az EK-val kapcsolatos amerikai koncepció újrafogalmazásához. Ehhez jóval lényegesebb indokokra volt szükség. Közülük az alapvető az volt, hogy a hatvanas évek végére lényeges erőviszony-változások jelei rajzolódtak ki a tőkés világgazdaságban. A transzatlanti gazdasági kapcsolatokat két évtizeden át az Egyesült Államok egyértelmű fölénye jellemezte. Érthető, hogy e fölény birtokában az Egyesült Államoknak érdeke volt a világméretű szabad kereskedelem kiépítése, a nemzeti tőkeimport-korlátozások leépítése, egyszóval a liberális világgazdasági modell népszerűsítése. A nyugat-európai gazdaság megerősödése, amiben nem kis szerepet játszott az ide települt amerikai tőke, a hatvanas évek végétől egyre erőteljesebben jutott kifejezésre nemzetközi gazdasági fórumokon, és a sajátos nyugat-európai érdekek nem mindig estek egybe az amerikai elképzelésekkel. A konfliktusok tompítását, illetve az érdekek közösségének fenntartását Kissinger úgy vélte biztosíthatónak, ha az Egyesült Államok - politikai és katonai dominanciájának megőrzése mellett - a gazdasági hatalmat fokozatosan megosztja Nyugat-Európával. Az amerikai elképzelések szerint ez természetesen nemcsak nagyobb beleszólást jelentett a világgazdaság dolgaiba, de egyúttal jelentősebb gazdasági terhek átvállalását is az Egyesült Államoktól, amely utóbbi így felszabaduló energiáit megingott gazdasági és politikai tekintélyének megerősítésére fordíthatja. Más szavakkal: ez az amerikai elképzelés csak ideiglenesen és taktikai célból mondott 61