Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - M. Aczél Sándor: Japán és a trilateralizmus
növelésével felborítaná a kelet-ázsiai katonai egyensúlyt. Hadi költségvetése már így is a nyolcadik legnagyobb a világon. Japán csak az országa területén állomásozó amerikai katonai egységek terheinek viseléséből, valamint a kifejezetten országa védelmét szolgáló költségekből hajlandó nagyobb részt magára vállalni. Okita „abszolút szükséges” gazdaságpolitikának tartja a tudományigényes ágazatok fejlesztését, ami Japán energia- és nyersanyagfüggősége miatt „élet és halál kérdése”. Ugyanakkor felhívja az amerikaiak figyelmét a nemzetközi munka- megosztás változásaira, aminek eredményeként a következő évtizedekben esetleg egyre több „új Japánnal” találhatják magukat szembe. Okita tanulmánya az Egyesült Államoknak olyan következtetés levonását sugallja, hogy az új „kihívásokkal” csak saját gazdasága egészségesebbé tételével és a vezető tőkés országok együttműködésének erősítésével nézhet szembe, de ez utóbbi Japán számára csak akkor lesz elfogadható, ha az együttműködésben az Egyesült Államok jobban figyelembe veszi partnere érdekeit. Vagyis Japán az érdekellentétek áthidalására csakis amerikai kompromisszumokkal lát lehetőséget. Az ismertetett japán álláspont nagy önbizalmat áraszt, s ha tekintetbevesszük a két ország közötti erőviszonyok alakulásának tartós irányzatát, akkor ez nem is tekinthető teljesen megalapozatlannak. Tény, hogy jelenleg Japán veszélyesebb vetélytárs az Egyesült Államok piacán, mint az Egyesült Államok Japánban. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy Japán a védelem területén az Egyesült Államoktól függ, politikai törekvéseiben kénytelen az Egyesült Államok támogatását keresni, gazdasági életében pedig változatlanul igen jelentős szerepet játszanak gazdasági kapcsolatai az Egyesült Államokkal. Külgazdasági kapcsolatainak diverzifikálása e függésen valamit enyhíthet, de azt is látnunk kell, hogy az új ágazati szerkezet kialakítására irányuló gazdaságpolitikája nyomán az élenjáró, tudományigényes termékek felvevő piacaként az Egyesült Államok jelentősége tovább növekedhet. Mindezek alapján Japán is kompromisszumokra kényszerül, ahogyan azt a hetvenes évek tapasztalatai is bizonyítják. Japán térdet hajtott az ún. textilháborúban, liberalizációs intézkedéseket hozott az áru- és a tőkeimportban, az egyensúly érdekében növeli fegyvervásárlásait az Egyesült Államoktól. A két ország gazdasági érdekközösségét erősítik közös vállalataik egymás országában és harmadik országokban. A japán-amerikai viszony feszültségeinek levezetését a japán kormány igen gyakran érdekeit közvetlenül nem érintő politikai területeken keresi, szorosabban felzárkózik az Egyesült Államok agresszívebb lépései mögé a maga számára közömbösnek vélt kérdésekben. Ez az egyik oka annak, hogy a hetvenes évek elejének légköréhez viszonyítva - az antagonizmusok ellenére is - a japán-amerikai kapcsolatok javultak. 52