Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 4. szám - Horn Gyula: A békés egymásmellettélés a nyolcvanas években
esetben behozta az időleges elmaradását. Mindezek következtében a két világ- rendszer, ezen belül a Szovjetunió és az Egyesült Államok erőegyensúlya hullámzó módon, de a fegyverzetek egyre magasabb szintjén állt helyre. A fegyverkezési verseny következtében viszont növekszik a katonai szembenállás szintje, egy világméretű konfliktus anyagi-katonai bázisa. Lényeges körülmény az is, hogy a hadászati egyensúly struktúráját alkotó elemek dinamikus fejlődése gyakorlatilag kizárja, hogy az egyes területeken minden időben azonos szinten alakuljanak az erőviszonyok. így a szembenálló felek adottságaival és törekvéseivel összefüggő lépések, illetve ellenlépések láncolata nyomán az egyensúly csak hozzávetőleges és globális lehet. A rendkívül szerteágazó s viharosan fejlődő fegyverkezési technológia gyakorlatilag lehetetlenné teszi a stratégiai ütőképesség szintjének pontos meghatározását, teljes ellenőrzését. A már ismert vagy tervezett fejlesztési programokból ítélve, a hadászati fegyverkezés trendje feltételezhetően a jelenlegi évtizedben is folytatódik. Ezt a következtetést látszik megerősíteni az is, hogy mind ez ideig hatástalannak bizonyultak a fegyverkezési spirál lefékezését célzó erőfeszítések. Igaz ugyan, hogy a SALT-egyezmények korlátozó jellegűek, viszont nem fogják át a stratégiai fegyverkezés egészét, s főképpen nem szabnak határt az újabb fegyverfajták fejlesztésének. A fegyverkezés lendülete egyik fél számára sem engedi meg a fejlesztési programok késleltetését, mert az veszélyeztetettsége növekedésével járna. A helyzet megváltoztatásához a kölcsönös biztonságot alacsonyabb szinten szavatoló bizalomépítő intézkedések, a politikai akaratot kifejező lépések egész sorozatára lenne szükség. Ennek jövőbeli lehetőségét is elsősorban a politikai szándékok és konkrét törekvések fogják megszabni. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a katonai erőegyensúly létezése a világháború elkerülésének objektív tényezője, úgy nyilvánvaló az is, hogy bármelyik fél erőfölénye közvetlen közeibe hozza a termonukleáris konfrontáció kirobbanásának veszélyét. Az erőegyensúly felbomlásával ugyanis megszűnik a két világ- rendszer egymásrautaltsága, s az ellentét válik a politikai-katonai döntések meghatározó elemévé, illetve a politikai-hatalmi rivalizálás eszközei közül a legveszélyesebb, a fegyverkezés kerül előtérbe. Az Észak-atlanti Szövetség által az 1970-es évek második felében meghirdetett hosszú távú fegyverkezési programokhoz hasonló nagyszabású tervek a korábbi évtizedekben nem voltak. Ezek egyaránt előirányozzák az eszkalációt a mennyiség, a korszerűség s a területi elhelyezés terén. Az új programok általános feszültséget eredményeztek. Ugyanis a kölcsönös elpusztítás lehetőségének körülményei között a biztonságot még inkább, mint valaha, a katonai és a politikai pillérek csak együtt garantálhatják. A szükséges katonai erő létrehozása és fenntartása mellett, különösen a mai körülmények között, az összeütközés elkerüléséhez nem nélkülözhető a politikai megállapodások rendszere. A katonai eszközök jelentőségének fokozódó túlértékelése a politikai oldal gyengüléséhez, a politikai 6
