Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Inotai András - Török Ádám: A transzatlanti kapcsolatok gazdasági alapjai II.
álló jelentős nyersanyagforrások, valamint a vállalatközi együttműködés keretében elmélyülő ipari munkamegosztás olyan kapcsolódási pontokat teremtett az elmúlt évtizedben, amelyek a hosszú távú együttműködés alapjait rakták le. Ilyen alapok lerakására az Egyesült Államok és a KGST-országok között csak jóval kisebb mértékben került sor. z. A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok a világgazdaság olyan területe, ahol a transzatlanti kapcsolatrendszer hagyományos képlete megfordul: itt nem az Egyesült Államok, hanem az EK rendelkezik nagyobb befolyással. Amikor az Egyesült Államok a Szovjetunióval szembeni embargópolitikáját meghirdette, számításba vette saját helyzetét a kelet-nyugati kapcsolatokban, de figyelmen kívül hagyta e kapcsolatoknak a fenti két pontban összegezett Ső jellemzőit. Saját helyzetéből indult ki, amikor úgy vélte, az embargóval szemben a Szovjetuniónak, illetve a KGST-nek nincs megfelelő gazdasági fegyvere, hiszen a KGST-országok Egyesült Államokba irányuló kivitele szerény értéket képvisel csak, áruösszetétele pedig nem alkalmas hatásos ellenlépésekre. A kelet-nyugati gazdasági kapcsolatoknak az amerikai gazdaság fejlődésére gyakorolt igen korlátozott hatásából következett az a már régebben is megfigyelhető amerikai sajátosság, hogy a szocialista országokkal való kereskedelem fejlesztését gyakran politikai követelések teljesítéséhez kötik. Ez volt a helyzet az 1951. évi „totális embargó” meghirdetésekor (Battle Act), de a kereskedelmi törvény 1974. évi Jackson-Vanik- féle módosításánál is, amely a Szovjetunió számára politikai feltételektől tette függővé a legnagyobb kedvezmény elvének megadását.7 Az EK eltérő helyzetéből, magasabb fokú gazdasági érdekeltségéből, valamint Nyugat-Európának a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatokban játszott meghatározó szerepéből fakadt, hogy az amerikai embargó nem talált követőkre, sőt Nyugat-Európa egyes országaiban kifejezetten ellenkezést váltott ki. Már az ötvenes évek amerikai (és nyugat-európai) embargópolitikája tükrözte az Egyesült Államok és Nyugat-Európa közötti eltéréseket. Igaz, ezek az akkori hidegháborús környezetben és az amerikai gazdasági fölény mellett csak lassabban és ellentmondásosabban érvényesülhettek, de kifejezésre jutottak egyrészt abban, hogy Nyugat- Európa csak a szigorúan katonai jellegű termékek kivitelének megtiltását javasolta, másrészt abban, hogy 1958 után az amerikainál gyorsabban szabadította fel az addig embargólistára tett termékek exportját. Az 1980 eleji amerikai embargó még ideiglenes egységfrontot sem tudott teremteni. Az EK a Szovjetunióval kötött megállapodások betartása mellett határozott. Az élelmiszer-embargó - az amerikai exportőrök és más jelentős mezőgazdasági termelő és exportáló országok mellett - az EK-nak sem állt érdekében, hiszen a közös piaci agrárpolitika egyik feszültségforrása a jelentős támogatással megtermelt többletek elhelyezése, amire a szovjet piac általában igen jó lehetőséget kínál. A legkorszerűbb technológia kivitelének megtiltása - túl azon, hogy a szocialista országok nagyobb költséggel ugyan, de maguk is elő tudják állítani a számukra szükséges termékeket - az EK szerint csak közvetlenül katonai területeken kívánatos. A mai technikai fejlettség 61