Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 3. szám - Vukovári Gábor: A török-görög-amerikai "háromszög"
és a nyugatnémet pénzügyminiszternek, Matthoefernek, aki hónapokon át tárgyalt mindkét féllel, és katonai, valamint gazdasági befolyását egyaránt latba vetette a görög és a török kormánynál. A jelenlegi helyzet kialakulásához mindenekelőtt az Egyesült Államok, Törökország és Görögország - főként a ciprusi ügy miatt - megromlott viszonyán kellett javítani. Az Egyesült Államok 1975 februárjában a Ciprusnak mintegy 40 százalékát elfoglaló Törökország ellen fegyverszállítási tilalmat - embargót - léptetett életbe. Ezzel igyekezett csökkenteni Görögország elégedetlenségét, hogy a NATO nem akadályozta meg a török akciót. A fegyverembargó tulajdonképpen minden irányban célt tévesztett. Görögországot - mint tudjuk - nem csendesítette le, Törökországot viszont annyira felbőszítette, hogy válaszlépésként a területén működő 26 amerikai katonai támaszpontot „saját adminisztratív ellenőrzése” alá helyezte, és érvénytelennek deklarálta az 1969. évi kétoldalú szerződést. Ez az intézkedés nem érintette az incirliki NATO-légibázist, amelyet gyakorlatilag az amerikaiak használnak. A Törökországgal szembeni fegyverszállítási tilalmat 1975 októberében a washingtoni képviselőház részlegesen feloldotta, 1978 őszén pedig megszüntette. Ecevit a fegyverembargó hatásáról a következőket mondotta: „A fegyverembargó időszakában és akkori gazdasági nehézségeink miatt rosszabbodott fegyverzetünk minősége. Sürgős szükség van arra, hogy korszerűsítsük, ha Törökország eleget akar tenni a szövetségen belüli szerepének. A Német Szövetségi Köztársaság mint jó szövetséges, felszerelt bennünket néhány modern fegyverrel, de csak korlátozott mértékben. A korszerű fegyvereket azonban főként az Egyesült Államoknak kell szállítania.”5 A fegyverembargó hatálytalanítását követően Törökországban enyhítették az amerikai támaszpontok működésének feltételeit. A két fél előirányozta, hogy a támaszpontok helyzetét átfogóan is rendezi egy később megkötendő szerződésben. Erre a feltétlen amerikai orientációjú Süleyman Demirel hatodik miniszter- elnökségének idején, 1980 márciusában került sor. A török-amerikai „védelmi és gazdasági együttműködési szerződést” öt évre kötötték; ez a Pentagon számára lehetővé teszi, hogy katonai-gazdasági segély fejében közös ellenőrzés mellett használhassa a török területen levő támaszpontjait. A Demirel-kormányzat politikája megerősítette az ország NATO-hoz való kötődését. A kapcsolatok szorosabbra szövődését jelezte az a tény is, hogy 1980. június 25-26. között a NATO Tanácsának miniszteri ülésszaka Ankarában ülésezett. A török főváros húsz év után adott ismét helyet ilyen magas szintű atlanti rendezvénynek. Ezzel egyidőben-és mondhatni párhuzamosan-az Egyesült Államok Görögország irányában is aktív magatartást tanúsított. 1977-ben parafálták az új amerikaigörög „védelmi” megállapodást. A washingtoni kormányzat a megállapodáshoz csatolt külön levélben szavatolta, hogy az Égei-tengeren félreérthetetlenül és 25
