Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)

1981 / 1. szám - Tatár Imre: Az NSZK a választások tükrében

ország lakosságának, hogy akarja-e a keleti szerződéseket, vagy sem. Ekkor, s az NSZK háború utáni történetében először és mindeddig utoljára a Német Szociáldemokrata Párt a parlament legerősebb csoportjaként került ki a küzdelemből, Willy Brandt élete legnagyobb diadalát aratta. A közvélemény 1976-ban és 1980-ban is a nemzetközi helyzetet mérlegelve találta alkalmasabbnak Schmid- tet a problémák megoldására, mint Kohlt, illetve Strausst.

*

Keleti politikán a Német Szövetségi Köztársaságnak az európai szocialista országokkal kapcsolatos magatartását, tevékenységét értjük, Bonn kezdeményezéseit szerződéses kötelezettségekkel összefüggésben van azonban ennek másik oldala is: a szocialista országok kezdeményezései, magatartása az NSZK-t illetően. Végleg lezárult az az időszak, amikor a Szovjetunió és szövetségesei a háború után kialakult helyzet elismerését követelték Bonntól. A szerződéseket, amelyek e korszakot lezárták, megkötötték, és ezek jó hatással voltak az európai helyzetre. Jelentősen hozzájárultak az enyhülés kialakulásához. E szerződések vállalása a szociálliberális koalíció történelmi érdeme. A szocialista országok azóta is mind gazdasági, mind politikai területeken ösztönzik, fejlesztik kapcsolataikat a Német Szövetségi Köztársasággal, amelyet fontos partnernek tekintenek.

A szerződések aláírásával, a gazdasági és a kulturális egyezmények létrejöttével azonban a szocialista országok és az NSZK viszonyának rendezése nem zárult le. Vannak még rendezetlen kérdések, mindenekelőtt az NDK és az NSZK kapcsolatait illetően. A javarészt elvi, de még meg nem oldott problémák is részét képezik a nyugatnémet keleti politikának, és ez az érem másik, negatív oldala.

Bonn elismeri ugyan a másik német állam létét, de nem vonja le ebből a teljes nemzetközi jogi konzekvenciákat. így például nem egyeztek bele az NDK azon óhajának teljesítésébe, hogy nagykövetet cseréljenek, ahogyan az két szuverén állam között szokás, s csak megbízottakat küldenek egymás fővárosába. Ugyancsak anakronisztikus az ebből fakadó és el nem fogadható tétel: nem ismerik el az NDK állampolgárságot, alkotmányban rögzítetten csak egy német állampolgárságot tartanak számon. Nem mondtak le a „két német államban élő egy német nemzet”- szemléletről, a saját elgondolás alapján történő egyesítésről, jóllehet ehhez már hozzáfűzik, hogy ez a kérdés csak történelmi távlatokban oldható meg. Elvileg mind a szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció, mind a jobboldal a fenti nézeteket vallja, ha a gyakorlati következtetések levonásában van is különbség közöttük.

Mivel magyarázható e szemlélet fennmaradása ? A szociáldemokrata-szabaddemokrata koalíció sem tudja és nem is akarja megváltoztatni az alkotmányban is rögzített, a nyugatnémet állam alapítása óta hangoztatott s az emberekbe belenevelt téziseket, és ez a helyzet - figyelembe véve a belső erőviszonyokat - belátható időn belül nem is módosul.

35