Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 1. szám - Tatár Imre: Az NSZK a választások tükrében
így hangzott a jelszó: „Biztonságot Németországnak!” - ami úgy értendő, hogy meg kell őrizni az elért eredményeket. A teljesség igénye nélkül érdemes összegezni az NSZK szociális és gazdasági életében a jelenlegi időszakban elért eredményeket: továbbfejlesztették a nyugdíjrendszert, bár e területen még sok zavart és vitát kell rendezniök; bővitették a betegbiztosítást és az ezzel kapcsolatos családtámogatásokat; kiterjesztették az üzemi bizottságok jogkörét, napirendre tűzték az üzemi beleszólási jog intézményesítését; megteremtették a diákjuttatások rendszerét, kísérletet tettek az oktatási rendszer egységesítésére, változtatásokat terveznek az osztály- és a vagyoni különbségeket erősen tükröző iskolaformákban, bár egyelőre teljes a zűrzavar az iskolaügyben; növelték az ipari tanulók jogait. Kétségtelenül többet vállalt az állam, és a munkáltatókat is arra kényszerítette, hogy nagyobb összegeket fordítsanak szociális, munkaügyi célokra. Több más, külön-külön feltűnést nem keltő rendelkezés jelezte, hogy a koalíció valóban nagyobb ellenőrzési-beavatkozási jogot biztosít a hatóságoknak, mint amennyit azok előzőleg élveztek. Erre célzott egy jobboldali képviselő egy választási gyűlésen, amikor gúnyosan azt mondta: „Ha ma sarki fűszeresüzletet akarnék nyitni, a segéd mellé élelmiszervegyészt és jogászt is szerződtetnem kellene.” A jobboldal tehát elsősorban a magántulajdonos döntési jogába való beavatkozást sérelmezi, azzal érvelve, hogy a hivatalos kötöttségek, a kötelezettségek növekedése csökkenti a magán- vállalkozói kedvet. Az emlitett reformok javítottak a lakosság egyes rétegeinek a helyzetén, és - például a válás megkönnyítésével, a családtervezés támogatásával - valóban korszerűbbé tették a nyugatnémet társadalmat. De a szociáldemokraták, legalábbis a Brandt körül csoportosulok és a balszárny ennél mélyrehatóbb reformokat tervezett. Elgondolásaik két sarkpontja, amelyek változtatásokat eredményezhettek volna a társadalmi erőviszonyokban, a paritásos beleszólási jog és a vagyon- képzés korlátozása volt. Az első azt jelentette volna, hogy a nagyvállalatok felügyelő bizottságában - ahol az elvi irányítás folyik - a munkavállalók és a munkáltatók azonos arányú képviselettel rendelkezhettek volna, tehát papíron mindkét félnek egyenlő befolyása lenne az ügyekre. Ez az elképzelés, az egyenlő döntési lehetőség különböző okokból azonban még a számszerű paritás esetén sem valósulhat meg tőkés viszonyok között. A keresztény párti jobboldal és a szabad- demokrata koalíciós társ együttesen torpedózta meg a tervet. A vagyonképzés korlátozása korántsem új és az előzőhöz kissé hasonló elképzelés. Lényege: a munkavállalók legyenek a cég „társtulajdonosai”, kapjanak részvények vagy pénz formájában külön járandóságot, mely összeg hosszabb időn át a vállalat alaptőkéjének része marad, ott „dolgozik”, s ez többletjövedelmet és „befolyást” biztosít a munkásnak. Hozzá is kezdtek ennek megvalósításához, de rövidesen kiderült, hogy ezúton is legfeljebb olyan pénzösszegekhez jutott a munkás, amelyek jobb kamatozási lehetőséggel bírnak, vásárlóértékük nem romlik olyan gyorsan, mint a bankbetéteké. A vállalat gazdálkodásába 30
