Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Inotai András: Adalékok a fejlődő országok gazdasági fejlődéséhez és világgazdasági jelentőségéhez
Bár korunk világgazdaságát a gyorsuló, ellentmondásos, előre nem mindig jelezhető átrendeződés jellemzi, ami mindenféle prognózist rövid idő alatt túlhaladottá tehet, a fejlődő országok jövőjét tekintve egy dolog meglehetős biztonsággal állítható: gazdasági téren tovább fokozódik a fejlődő világ széttöredezése, és nagyon valószínű, hogy már a nyolcvanas években kiéleződnek a politikai egység külső burkát is felrepesztő érdekellentétek. Mindazonáltal a nemzetközi szervek a nyolcvanas évekre szóló gazdasági prognózisaikat a fejlődő világ egészére készítették el. Eszerint kívánatos lenne a társadalmi termék áüagosan évi 7 százalékos, továbbá a kivitel és behozatal ádagosan évi 8 százalékos növelése (reálárakon). Közelebb jár azonban a tényleges lehetőségekhez az a számítás, amely - a legjobb esetben - az olajexportőr és a közepes jövedelmű fejlődő országok (ezeket az iparcikkexportőrök és az egyéb fejlődő országok egy része alkotják) évi átlagban 5-6, a legelmaradottabb régió 4-4,5 százalékos növekedésével számol. Alapvető célként értékelhető a mezőgazdasági termelés évi átlagban 4 százalékos növelése, ami az önellátottsági fok lényeges emelését, az éhínség megfékezését tenné lehetővé, egyúttal azonban - 1975. évi árakon - legalább 13 milliárd dolláros külső hozzájárulást igényel. (1979-ben ez 5 milliárd dollár volt).10 Teljesen alaptalannak tekinthető az UNIDO-nak az az elképzelése, mely szerint a fejlődő országok 2000-ben a világ ipari termelésének egynegyedét állítják elő. Ennek egyrészt pénzügyi, másrészt gazdaságszerkezeti és kereskedelempolitikai akadályai vannak. A fejlesztés pénzügyi igényének szemléltetéséhez elegendő utalni arra, hogy a fejlődő országok iparfejlesztéséhez ebben az esetben már 1985-1990 között évi 300-450 milliárd dollár külső segítség lenne szükséges, ami a jelenleginek négy-ötszöröse. Aligha valószínű az is, hogy a fejlett tőkés országok, mindenekelőtt a világméretekben leginkább versenyképes gazdaságok hajlandók lennének az ipari struktúrák nemzetközi tervezésének követelményét magukévá tenni. A fejlődő országok gazdasági fejlődésének legszűkebb keresztmetszetét ma és a nyolcvanas években feltehetően a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök jelentik majd. Nemcsak a már említett mezőgazdasági, valamint az UNIDO-céloknál jóval szerényebb ipari tervek megvalósítása, de - és nem utolsósorban - az energiaszerkezet átalakítása, a széles körű takarékossági intézkedések is olyan pénzügyi igényt támasztanak, amelynek a jelenlegi nemzetközi gyakorlatban és intézményi keretek között nincs reális forrása.11 A hetvenes évek második felében készült különféle tanulmányok és jelentések (McNamara tervétől egészen a legutóbbi Brandt-jelentésig) ezért joggal hangsúlyozzák a világméretű erőforrás-áramlás nemzetközi szabályozásának fontosságát. Valószínű, hogy az eddigieknél jelentősebb keretet sikerül majd létrehozni, az azonban messze lesz a tényleges szükségletektől. Ezért emellett, sőt fő irányként folytatódik a nemzetközi tőke által vonzónak, illetve kerülendőnek ítélt gazdaságok közötti szakadék szélesedése. Várhatóan új alapokra kerül a nemzetközi monopóliumok és a fogadó országok közötti kapcsolat, tovább erősödik az iparosodottabb fejlődő országok bekapcsolódása a világgazdaságba. Ezzel párhuzamosan megindul, illetve erősödik az utóbbiak szerepe a fejlődő világ elmaradottabb országaiban, részben a fejlett tőkés országokkal való együttműködés keretében, részben azonban - a nyolcvanas évek új fejleményeként - már a „hagyományos” monopóliumokkal szembeni fellépés formájában is. Bizonyosra vehető, hogy mintegy tucatnyi újabb országnak sikerül felzárkóznia a fejlődő országok ma legfejlettebb csoportjához. Ugyanakkor a legelmaradottabb országok felzárkózási esélyei gyakorlatilag nullára csökkennek. Ez utóbbi tény a nemzetközi segélyáramlás átterelését teszi szükségessé. A jelenlegi feszültségek, esetenként Kilátások a nyolcvanas évekre
