Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
dasági Együttműködési Konferencián próbáltak a tőkés hatalmak a számukra fontos országokkal kiegyezni. Az 1976 májusában Nairobiban megtartott IV. UNCTAD sem hozott átütő sikert. A fejlett tőkés országok elvben elfogadták az új nemzetközi gazdasági rend néhány elemét, így az integrált nyersanyagprogram és az azt finanszírozó közös alap létrehozását, de csak általános ígéreteket tettek végrehajtásukra. A hetvenes évek közepére az évtized elején jelentkező alapvető világpolitikai tendenciák megmaradtak, de jelentősen módosultak, illetve újakkal egészültek ki. Ekkor már a két világrendszer vezető hatalmai közötti enyhülés folyamata lelassult. Ugyanakkor a fejlődő világ térségeiben, a portugál gyarmatok felszabadulásával és az indokínai háború befejeződésével minőségileg új helyzet jött létre, a haladó erők pozíciói jelentősen megerősödtek. Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek ötödik, colombói csúcs- konferenciája (1976. augusztus 16-19.)16 idejére, a világpolitikai és világgazdasági események következtében a mozgalom már erősen polarizálódott. Ezt mutatták az el nem kötelezettség kritériumai és a mozgalom elveinek alkalmazása körüli viták. A konferencián elhangzott egyes beszédek igyekeztek az el nem kötelezettség antiimperialista élét tompítani, és az imperialista és a szocialista tábortól való egyenlő távolság tartásának, valamint az „abszolút semlegességnek” a jelszavával elzárkózni a határozott állás- foglalástól. Az elfogadott dokumentum és a konferencia kimenetele azonban ismét megerősítette az addigi antiimperialista, antikolonialista vonalat. Megállapította, hogy az el nem kötelezettség az államok közötti béke és biztonság megteremtésére és az új, igazságos nemzetközi gazdasági, társadalmi és politikai rend kialakítására törekszik, eleven hatóerő az imperializmus minden formája elleni harcban. Ugyanakkor, ha elvétve is, megjelent a „hegemonizmus” és az „idegen uralom” kifejezés, amely kétértelműsége folytán alkalmat adott egyeseknek szovjetellenességük kifejezésére. Az enyhülést elsősorban a nagyhatalmak közötti jelenségként fogták fel, kijelentve, hogy az még korlátozott, a fejlődő világban „agresszió, idegen megszállás, intervenció, faji megkülönböztetés, cionizmus, apartheid és gazdasági kizsákmányolás uralkodik”. A konferencia ismét hangsúlyozta az európai biztonság, a földközi-tengeri és a közel- keleti térség szoros összefüggését. Köszöntötték az imperializmus felett aratott győzelmük alkalmából Vietnamot, Kambodzsát, Laoszt és a függetlenné vált portugál gyarmatokat. Teljes támogatásukról biztosították a teljes dekolonizációért vívott harc utolsó szakaszához érkezett Zimbabwe, Namíbia és Dél-Afrika népeit. A konferencia köszönetét mondott a kubai kormánynak és más Angolát támogató államoknak. Szembehelyezkedett mindenféle látszatfüggetlenségi kísérlettel Namíbiában, követelte az apartheid rendszer megszüntetését Dél- Afrikában és a többségi uralom bevezetését Zimbabwéban. A Közel-Kelettel kapcsolatban is pozitív állásfoglalás született. Izrael agresszív politikáját elítélték, s kimondták, hogy átfogó rendezést csak a Palesztin Felszabadítási Szervezet bevonásával lehet végrehajtani. A csúcskonferencián elfogadott gazdasági nyilatkozatban megállapították, hogy az algíri konferencia óta kevés haladás történt az új nemzetközi gazdasági rend elveinek realizálásában. A fejlődő országok helyzete átmeneti fellendülés után ismét romlott, és ez a helyzet annak a szerkezeti válságnak a következménye, „amely a jelenlegi, az imperializmus kolonialista és neokolonialista politikájából eredő gazdasági viszonyokat jellemzi”. A fejlett tőkés országok elutasító magatartására reagálva, az új nemzetközi gazdasági renddel kapcsolatban megállapították, hogy „a tőkés országok továbbra is olyan megoldások mellett szállnak síkra, amelyekkel a fennálló egyenlőtlenséget, függőséget és kizsákmányolást igyekeznek megőrizni”. A konferencián tehát érvényesült az 68
