Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Tóthné Nagy Magdolna: Az el nem kötelezett országok mozgalmának történetéről
A lusakai nyilatkozat ugyanakkor már ekkor előrevetítette a hetvenes évek gazdasági függetlenségéért folyó küzdelmeinek hangját, egyenrangú partnerséget követelve a fejlett országoktól. Az el nem kötelezettek mozgalma a hetvenes években A hetvenes évek elején az el nem kötelezettek mozgalma az enyhülés kedvező légköre, a fejlődő világ térségeiben lejátszódó forradalmi változások, az imperializmus agresszív törekvéseivel szembeni ellenállás körülményei között fejlődött tovább. Ekkor történtek az első sikeres lépések a vietnami háború befejezéséhez vezető úton. Az indiai-pakisztáni háború, Banglades létrejötte, s főként Indiának a Szovjetunióval aláírt 20 évre szóló béke-, barátsági és együttműködési szerződése és szoros együttműködése ugyancsak felszította a kedélyeket. Nasszer halála után Egyiptomban fokozatos jobbratolódás kezdődött meg, a Közel-Keleten a „se béke, se háború” állapot pedig újabb konfliktus kirobbanásával fenyegetett. Latin-Amerikában a forradalmi fellendülés során néhány haladó nacionalista, populista rendszer jött létre, amelyek nyíltan felléptek az Egyesült Államok neokolonialista politikája ellen. Argentína, Chile, Peru és Panama ekkor lett tagja a mozgalomnak, amelyhez a közel-keleti olajtermelők közül szintén többen csatlakoztak. Az állam- és kormányfők negyedik, algíri konferenciáján, amelyet 1973. szeptember 5-9. között tartottak meg14, minden eddiginél határozottabban foglaltak állást az el nem kötelezettek antiimperialista politikája mellett, s a fejlődő országok új, kollektív fellépéseinek sorozatát nyitották meg. A dokumentumban megállapították, hogy az el nem kötelezett politika — egyéb békeszerető, haladó és demokratikus erőkkel együtt - jelentős és pótolhatatlan szerepet játszik a népek függetlenségéért és a békéért vívott harcban, a békés egymás mellett élés elveinek egyetemes alkalmazásáért, a nemzetközi kapcsolatok demokratizálásáért, a gazdasági fejlődésért és a haladásért folytatott küzdelemben. Az Algírban elfogadott dokumentum hangsúlyozta, hogy a harmadik világ valódi függetlensége kizárólag a külföldi monopóliumok felszámolásával, a nemzeti kincsek saját tulajdonba vételével, a teljes nemzeti szuverenitás megvalósításával érhető el. Üj vonásként a nemzetközi biztonságot gazdasági tényezőkkel is összefüggésbe hozták, aláhúzva, hogy az csak akkor lehet teljes, ha minden ország számára biztosítja a fejlődési programok megvalósulását a gazdasági agresszióval és az elnyomás más fajtáival szemben. Másrészt a nemzetközi biztonság megteremtése szempontjából támogatták a béke- és együttműködési övezetek létrehozásának gondolatát. A földközi-tengeri biztonságot pedig már ekkor összekapcsolták az európai biztonsággal. A dokumentum határozottabb fellépést tükrözött a harmadik világ konfliktusainak megoldásában. Minden eddiginél részletesebben foglalkozott a közel-keleti kérdéssel és az indokínai háborúval. Latin-Amerika problémái is nagyobb arányban szerepeltek, minthogy növekvő számban kapcsolódtak be a mozgalomba a földrész országai. A konferencia üdvözölte a földrészen a haladó kormányok (Chile, Peru, Argentína, Panama) létrejöttét, és támogatta törekvéseiket, valamint az egész kontinens függetlenségéért folytatott harcot. A „Gazdasági helyzetkép” címmel elfogadott dokumentum mélyreható elemzést adott a fejlődő országok gazdasági problémáiról. A fejlődő világ mind riasztóbb gazdasági helyzete, a nemzetközi fejlesztési stratégia kudarca miatt az el nem kötelezettek új nemzetközi gazdasági kapcsolatok kialakítására irányuló politikát határoztak el. Az eddigi koncepciótól eltérően egy komplex fejlesztés körvonalait vázolták fel. Ennek 66
