Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Marton Imre: Eszmei áramlatok a gyarmati rendszer szétesésének és a harmadik világ differenciálódásának időszakában
Khadafi elhatárolja magát mind a kapitalizmustól, mind a marxista szocializmustól. A szocializmus követelményét a hagyományból és a vallásból vezeti le, és azonosítja a közveden demokráciával. „A társadalom igazi törvénye a hagyomány és a vallás, minden más kísérlet ezen a két forráson kívül használhatatlan és illogikus. Az Alkotmány nem a társadalom törvénye. Az Alkotmány alapvetően az ember által kiagyalt törvény. Szüksége van egy forrásra, hogy igazolja magát... A filozófusok, gondolkodók és írók voltak a küldötti képviselet eszméinek védői, olyan korban, amikor hódítók, szultánok és királyok, mint egy csordát, úgy terelték a népet. A népek törekvése egy jelölt volt, aki képviseli őket a kormányzójuk előtt. De még ezt a törekvésüket is visszaszorították. És a népek sokáig és keservesen küzdöttek ennek a nemes célnak a valóra váltásáért. Nem igazságos, hogy most, amikor a köztársaságok győzelmei után a tömegek korszaka kezdődik, a demokrácia csak a képviselők kis csoportjának legyen osztályrésze, hogy a tömegek nevében járjanak el. Ez már elavult eszme, túlhaladott módszer. A hatalomnak egészen a nép hatalmának kell lennie.”7 A politika vallási dimenziója és a vallás politikai dimenziója az iráni forradalomban a legnyilvánvalóbb és a legellentmondásosabb. Az iszlám különböző funkciók ellátását vállalta magára. Hordozójává vált az imperialista uralommal szembeni nacionalista törekvéseknek, a modernizálás következtében megrendült és felbomló társadalmi szervezet átalakításának a hagyományos erkölcsi értékek visszaállítása és érvényesítése jegyében (igazságosság, közösségi szolidaritás, a vallás ősi forrásaihoz való visszatérés). Az iráni forradalomban a különböző politikai áramlatok a vallási ideológia és az imperialistaellenes ideológia valamiféle ötvözetét hirdetik. Khomeini kiállt egy határozott imperialistaellenes vonal és a vallásos integrizmus mellett. Kidolgozta az iszlám populizmus platformját. Az arab marxisták, a kommunisták a vallási ideológiát nemzeti kulturális értékként, hagyományként kezelik. Lefordítják a politikai célkitűzéseket az uralkodó vallás nyelvére. Hivatkoznak vallási szövegekre, a kultikus gyakorlatra, hogy érzelmi töltést adjanak a forradalmi jelszavaknak, céloknak, és hogy a tömegek könnyebben tudjanak azonosulni a párt irányvonalával. A valláshoz való viszony nagyon érdekes és szép példája az a beszéd, amelyet 1942- ben Damaszkuszban tartott egy keresztény származású libanoni író, a libanoni kommunista párt szimpatizánsa: „Hányszor hallottuk ezen örök arab város mecsetjeinek csúcsáról a müezzin kiáltását: Allah akbar! Isten hatalmasabb 1 Hányszor olvashattuk, hogy mesélték el nekünk: az abesszín Bilal volt az első, aki az arab félszigeten visszhangoztatta ezt a kiáltást, éspedig azokban az időkben, amikor a próféta csak kezdte hirdetni igéit, és szenvednie kellett mindazoktól, akik üldözték őt, a rosszakaróktól és a megcsontosodott konzervatívoktól. . . Bilal kiáltása mint kürtök harsonája felhívás volt a harcra egy letűnő és egy hajnalodó korszak között... Emlékeznünk kell, mindahányszor ez a tiszta kiáltás elhangzik. Allah akbar! azt jelenti: a kapzsi uzsorásoknak bűnhődniük kell! A harácsolok javait el kell kobozni! Akik nyereséget halmoznak fel, nyereségi adót kell, hogy fizessenek! Óvni kell a nép kenyerét! Nyissátok meg a nők előtt a művelődés és a haladás útjait! El kell taposni azokat a férgeket, akik terjesztik a sötétséget, a tudatlanságot, a széthúzást, és rágcsálják az ummát, az arabok közösségét. . . Ragyogjanak fel a szabadság, a shura [a szabad véleménycsere] és az igazi demokrácia csillagai!”8 A Guineái Demokrata Párt elhatárolja magát a filozófiai materializmustól, arra hivatkozva, hogy a guineai nép vallásos és ragaszkodik hitéhez. Ugyanakkor a párt lényegében magáévá teszi a történelmi materializmust, hiszen a guineai nép forradalmi nép, 54
