Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Marton Imre: Eszmei áramlatok a gyarmati rendszer szétesésének és a harmadik világ differenciálódásának időszakában
madik világ lehetőségeihez és valóságához idomítva. 1961. január elején Salzburgban ülésezett az Európai Szociáldemokraták Konferenciája, amelyen az Osztrák Szocialista Párt javaslatára elhatározták, hogy a kommunista és munkáspártok 1960-as moszkvai világkonferenciáján elfogadott programmal szemben ellenprogramot fognak kidolgozni. Az Internacionálé 1961-es római kongresszusán az egyik téma ,„Az új államok és a szocializmus új nemzedéke” volt. Felszólalt Giuseppe Saragat, az Olasz Szociáldemokrata Párt egyik vezetője is, aki többek között kijelentette: „Az utóbbi években 800 millió ember vívta ki függedenségét. Ezeket az embereket vagy a kommunizmus mételye mérgezi majd meg, vagy pedig a »demokratíkus szocializmus« zászlaja alá fognak seregleni. Ez napjaink döntő fontosságú kérdése.”2 A Szocialista Internacionálé a gyarmati rendszer szétesésének utolsó fázisában elismeri az önrendelkezési jogot, utal olyan antiimperialista és demokratikus feladatokra, amelyeket elszakít az antikapitalista és antíimperialista stratégiától, hogy ezáltal reformista irányba próbálja terelni a nemzeti felszabadító mozgalmakat. Regionális szervezetek létrehozására törekszik a három kontinensen, hogy megkönnyítse a közvetett csatlakozást a Szocialista Internacionáléhoz, ugyanakkor el tud tekinteni a többpártrendszer elvének és gyakorlatának elfogadásától. A hatvanas években latin-amerikai közgazdászok és szociológusok munkásságának eredményeképpen kezd körvonalazódni - a lenini imperializmuselméletre támaszkodva - az elmaradottság elmélete, amely lehetővé teszi a mai kapitalizmus gazdasági, politikai rendszerének átfogóbb elemzését, a neokolonializmus mélyrehatóbb vizsgálatát, a világgazdaság új vonásainak, a tőkefelhalmozódás világviszonylatban és nemzed szinten jelentkező hatásainak feltárását, a társadalmi tagozódás, az osztályharc és az osztályszövetség sajátosságainak jobb megértését, az európai és az Európán kívüli elmaradottság komparatív vizsgálatát. A keresztény világ különösen Latin-Amerikában és Afrikában hirdeti a felszabadítás! teológiákat. Ezek kifejezik a vallás átértékelését a radikalizálódó vallási tömegek nyomására, valamint a Vatikán törekvését, hogy fenntartsa befolyását ott, ahol a misszionáriusok és a papság kiszolgálta a gyarmati rendszert. A maoizmus egyes tételei - a harmadik világ a forradalom viharzónája, a hatalom a puskacsőből sarjad, a világfalu bekeríti a világvárosokat (az imperializmus metropoliszait) - szintén visszhangra leltek. Ebben az évtizedben a kubai forradalom és a vietnami nép függetlenségi háborúja az amerikai imperializmussal szemben világméretű hatást gyakorolt az európai és az Európán kívüli baloldali mozgalmakra, új lendületet adott a marxista, forradalmi elméletek elterjedésének, a marxizmus alkotó alkalmazásának a harmadik világban. Ebben a vonatkozásban Nkrumah, Sékou Touré, Amilcar Cabral, Che Guevara - korlátáik ellenére - kiemelkedő szerepet játszottak. Nkrumah rámutatott, hogy Afrikában a neokolonializmus gazdasági, társadalmi bázisa az afrikai országok balkanizálása, s hogy ezek az országok gazdaságilag és politikailag védtelenné válnak, ha nem fognak össze és egyesülnek regionális és kontinentális szinten. Sékou Touré kifejtette, hogy a függetlenség utáni szakaszban az osztályharc fő frontja a nemzetközi osztályharc, amelynek két vonatkozása van: harc a neokolonializmus, a világimperializmus ellen, illetve harc a harmadik világ népei és a szocialista országok, a nemzetközi munkásmozgalom közötti szolidaritás és egység megvalósításáért. Sékou Touré konkretizálta a hatvanas évek végén az osztály harc és az osztályszövetség sajátosságait azokban az elmaradott afrikai társadalmakban, amelyek eltorlaszolták az utat a burzsoázia előtt. Szerinte két társadalmi tömb, a néposztály és a nép48