Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1981 (8. évfolyam)
1981 / 2. szám - Balogh András: A fejlődő országok néhány időszerű problémája
A fenti sajátosságok elsősorban olyan országokra vonatkoznak, mint Angola, Mo- zambik, Benin, Kongó, Etiópia (Etiópiában a marxista-leninista pártnak még csak a szervező bizottsága létezik), a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és Afganisztán. Ezek a sajátosságok semmiképpen sem tekinthetők visszavonhatatlan tudományos kritériumoknak, és nem tükröznek kötelező érvényű politikai döntést. Ilyen kritériumok megfogalmazásának ugyanis nem kevés elvi akadálya van. Először is: a fejlődő országok kormányainak mintegy fele szocialistának tekinti társadalmát, vagy szocialista célokat vall. Ezek közül a többség „iszlám szocializmusról”, „arab, afrikai stb. szocializmusról” beszél, de szép számmal fogadják el irányadónak a tudományos szocializmust vagy annak különféle elemeit. Nyilvánvaló, hogy elméletileg tarthatatlan az egyes kormányzatok deklarációit fenntartás nélkül tudomásul venni. Másodszor: nem létezik olyan döntési joggal rendelkező marxista politikai vagy tudományos központ, amelynek feladata volna, hogy az államok politikai berendezkedésének jellegét meghatározza, és erről bizonyítványt állítson ki. Ugyanakkor az említett sajátosságok a hetvenes évek antiimperialista, nemzeti forradalmai során kristályosodtak ki, és a gyakorlati tapasztalatok alapján vált lehetővé felvázolásuk. Szükséges ismételten hangsúlyozni, hogy a kapitalista viszonyok kialakulásának elkerülésére vagy különböző mértékű visszaszorítására nemcsak azok az országok törekszenek, amelyekre a szocialista orientáció föntebb említett szigorú sajátosságai a jellemzők. Igen sok fejlődő ország (Szíria, Algéria, Líbia, Tanzánia, Madagaszkár, Nicaragua, Grenada és sokan mások) tesz határozott lépéseket a világkapitalizmustól való függőség lazítására, a hazai magántőke és -szektor kizárólagosságának csökkentésére vagy kifejezett felszámolására. Nemzetközi és hazai tevékenységükkel ugyancsak részei korunk forradalmi folyamatának. Következetes antiimperialista politikai platformot a nemzeti burzsoázia is képviselhet. Ennek legjobb példája a szocialista országokkal szoros együttműködést kialakító India. Az említett sajátosságokat figyelembe véve sokakban joggal vetődik fel a kérdés, van-e minőségi különbség a szocialista és a szocialista orientációjú társadalmak között. Vannak-e egyáltalán eltérő vonások a kommunista és a marxista-leninista pártok között ? Ezek még nem véglegesen tisztázott elméleti kérdések, és nemcsak azért nem lezártak, mert a tudományos elemzések az új jelenségeket elegendő tapasztalat hiányában még nem tudták teljesen feldolgozni, és a megfelelő következtetéseket levonni. Elsősorban arról van szó, hogy a szocialista orientációjú társadalmak szerkezete még nem szilárdult meg, a haladó jellegű változások stabilizálásáért még éles harc folyik, a marxista-leninista élcsapatpártok szervezeti kiépítése most van folyamatban, és több helyütt jelentős a külső támogatást is élvező ellenforradalmi erők tevékenysége. A szocialista orientációjú országokban nem a termelőerők magas rendű fejlettsége és a termelési viszonyok ellentmondásai tették lehetővé a legmodernebb tudati viszonyok kialakulását. Meghatározó szerepe volt az előbbiekben taglalt nemzetközi gazdasági és világpolitikai feltételeknek. Az a tény, hogy korunk a szocializmusba való átmenetnek, azaz a szocialista világforradalomnak a kora, meghatározza valamennyi imperialistaellenes, antikapitalista törekvés természetes irányát. A szocialista világrendszer léte, példája és támogatása az illető ország nemzeti felszabadító mozgalmának tapasztalataival és nem utolsósorban az elmaradottság felszámolásának igényével együtt vezetett oda, hogy uralkodóvá vált a felismerés: kapitalista feltételek és körülmények között ezen országok számára nem létezik kiút. Mindazonáltal hangsúlyozni kell, hogy nincs áthághatatlan küszöb a szocialista orientáció és a szocialista társadalom kezdeti fejlődési szakasza között. A szocialista 28
