Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - SZEMLE - Halász György: A bizalomerősítő intézkedések
A jelenlegi értelmezésben — s a továbbiakban ezt a vonalat követjük — a bizalom- erősítő intézkedéseket a „helsinki keretekre” szűkítjük, az európai térség biztonságának növelése szempontjából tanulmányozva azokat. A figyelem okai A bizalomerősítő intézkedések témájának előtérbe kerülését két tényezőcsoport indokolja: az egyik politikai, a másik katonai-technikai jellegű. A politikai ok arra vezethető vissza, hogy a fegyverkezési hajsza egyre veszélyesebb méreteket ölt. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint napjainkban a világ percenként egymillió dollárt fordít fegyverkezésre és a jelenlegi nukleáris arzenál egymillió hirosimai bombával egyenértékű.4 Ismert tény, hogy a szocialista országok politikájának egyik legfontosabb eleme a fegyverkezési hajsza megfékezéséért folytatott küzdelem. Az SZKP Központi Bizottságának a XXV. pártkongresszusra készített beszámolója ezt így fogalmazta meg: „Az SZKP KB és a szovjet kormány külpolitikai tevékenységének egyik fő iránya volt és marad — ahogyan azt a békeprogram előírja — a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésért vívott harc. Ez a feladat ma fontosabb, mint bármikor. Az emberiség belefáradt abba, hogy puskaporos hordó tetején éljen .. . Végső célunk e téren az általános és teljes leszerelés volt és a jövőben is az marad. A Szovjetunió mindent megtesz avégett, hogy haladást érjen el a cél felé vezető út egyes szakaszain.”8 A további fegyverzetkorlátozási és csökkentési lépéseket előmozdító, az azok megtételéhez szükséges légkör kialakulását segítő bizalomerősítő intézkedések kidolgozása és megvalósítása kétségkívül a vázolt célkitűzések elérését szolgálja. Ez a magyarázata annak, hogy a szocialista országok az utóbbi időben számos, a kölcsönös bizalmat ténylegesen erősítő, katonai jellegű politikai intézkedést kezdeményeztek a NATO és a Varsói Szerződés közti konfrontáció enyhítése érdekében. A katonai-technikai okok — különösen, ha tekintetbe vesszük a SALT—II. szerződés megkötésének elhúzódását eredményező tényezőket — részletes elemzést érdemelnének. Leegyszerűsítve e helyütt úgy fogalmazhatunk, hogy a katonai erő, a fegyverzetek eltérő struktúrája egyre jobban megnehezíti a numerikus összehasonlítást és ugyanezt a fajta mennyiségi egybevetést gátolja a katonai doktrínák számos (ideológiai, történelmi, földrajzi, stb.) okból eredő különbsége. Több esetben megmutatkozott ez a SALT—II. körüli egyeztető tárgyalások során, végül azonban sikerült kidolgozni egy olyan kompromisszumos szerződést, amely nemcsak mennyiségi, hanem — a nukleáris fegyverkezés limitálásának történetében először — minőségi korlátozást is tartalmaz. A nehézségek ugyanakkor fokozták a pesszimizmust a fegyverzetkorlátozás jelenlegi koncepciói iránt, s ezzel összefüggésben nőtt a CBM iránti érdeklődés is. Jellemző, hogy az Európai Biztonság és Együttműködés Nemzetközi Bizottsága Titkárságának 1979 őszi, a Bécs közelében levő Gross Enzersdorfban szervezett szimpozionon számos nyugati katonapolitikai szakértő egyenesen úgy vélekedett, hogy a SALT—II. minden 83
