Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Gál G. Tamás: A namíbiai kérdés
Az ENSZ újabb erőfeszítései Paul J. F. Lusaka, az ENSZ Namíbia Tanácsának elnöke 1979. május 11-én közzétett nyilatkozatában19 megállapította, hogy a namíbiai nemzetgyűlésre a dél-afrikai kormány széles körű törvényhozói és végrehajtói hatalmat kíván ruházni. Ez a cselekedet ellentétes a Biztonsági Tanács és az ENSZ Közgyűlés Namíbiára vonatkozó határozataival, s újabb és egyértelmű jele annak, hogy Dél-Afrika elutasítja a Biztonsági Tanács 385 (1976). és 435(1978). sz. határozatainak végrehajtását. A Namíbia Tanács felhívta a nemzetközi közösség figyelmét a tárgyalásos rendezést meghiúsító dél-afrikai kísérletekre. Dél-Afrika egyoldalú lépései a terület törvénytelen megszállásának fenntartását, a namíbiai nép, a terület természeti kincsei kíméletlen kizsákmányolásának folytatását célozzák. A Namíbia Tanács a nemzetközi közösséghez fordult, hogy az ENSZ Közgyűlés 1979. május 23—30. között újra összehívott 33. ülésszakának munkája során vizsgálja meg az ENSZ-határozatok végrehajtását elutasító magatartás következményeit s tegyen hatékony intézkedéseket a törvénytelen dél-afrikai adminisztráció Namíbiából történő eltávolítására. Az ENSZ Közgyűlés 33. ülésszakának felújítása alkalmat adott a világszervezetnek a helyzet felmérésére. A dél-afrikai külügyminiszternek az ENSZ főtitkárához intézett levele20 tükrözte, hogy a dél-afrikai rezsim teljesen egyoldalúan, a maga érdekeinek megfelelően értelmezi az öt nyugati hatalom rendezési javaslatát és az ENSZ főtitkárának tervét. Arra hivatkozva, hogy a SWAPO-nak nincsenek állandó bázisai Namíbiában, a szomszédos országokban levő SWAPO bázisok megfigyelését is az UNTAG kötelességévé kívánta tenni. A levél elutasította a Waldheim-tervnek azt a javaslatát, hogy a Namíbiában harcoló SWAPO-erőket Namíbiában kijelölendő helyekre vonják össze s az UNTAG itt teljesítse megfigyelői funkcióját. A SWAPO követelései előtt való kapitulációval vádolta meg a főtitkárt. Követelte, hogy az ENSZ egyes tagországai (az Angolai Népi Köztársaságra és Zambiára célozva — G. T.) ne nyújtsanak menedéket a SWAPO harcosainak. A tárgyalások nehézségeiért, gyakorlati meghiúsulásáért a külügyminiszter a SWAPO-t tette felelőssé, azt állítva, hogy a SWAPO fél a „pártatlan demokratikus választásoktól, melyek megnyerésére nincs esélye”. A 33. ülésszak májusi ülései kizárólag a namíbiai problémával foglalkoztak. A szocialista országok s valamennyi el nem kötelezett ország a kérdés igazságos, a namíbiai nép érdekeinek megfelelő megoldását kívánja, melyben megfelelő szerep jut az ENSZ-nek. A nyugati hatalmak — miközben egyetértettek az ENSZ illetékességével, az elfogadott ENSZ-határozatok végrehajtásának sürgetésével —■ magatartásukkal a kérdés megoldásának további elodázására törekedtek. A 33. ülésszak által elfogadott határozat21 tervezetét 93 ország terjesztette elő. A határozatot a Közgyűlés 118 szavazattal, 16 tartózkodás mellett fogadta el. A vitában bebizonyosodott: a nemzetközi közösség elítéli a fajüldöző dél-afrikai kormány Namíbiában követett politikáját. Namíbiát továbbra is az ENSZ közvetlen felelőssége alá tartozó területnek tekinti; csakis a nemzetközi közösség által elismert 77
