Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Gál G. Tamás: A namíbiai kérdés
a szenátus Külügyi Bizottságának afrikai albizottsága előtt 1978. május 12-én: „Lényeges előrehaladás történt a namíbiai kérdés megoldásában annak az egy éves erőfeszítésnek az eredményeként, melyet az Egyesült Államok és négy másik, a Biztonsági Tanácsban jelen levő nyugati ország tett az ún. kontaktus-csoportban együttműködve. A kontaktuscsoport Namíbiával kapcsolatos rendezési javaslatának közelmúltban történt elfogadása Dél-Afrika által jelentős frontáttörés. Most lépéseket teszünk a frontországok, Nigéria és a SWAPO irányában, sürgetve a rendezési javaslat azonnali elfogadását a SWAPO által. Az időtényező kritikus fontosságú. Ha nem kapjuk meg a SWAPO jóváhagyását a közeljövőben, Dél-Afrika esetleg a maga érdekeinek megfelelően lép a függetlenség kérdésében. A május 4-i, Angola területére történt dél-afrikai behatolás visszavetette erőfeszítéseinket a SWAPO egyetértésének megszerzésére. Nőtt a bizalmatlanság. Lényegbevágó, megoldatlan kérdés Walvis Bay státusa. Miközben az a véleményünk, hogy Walvis Bay földrajzilag, etnikailag, kulturálisan és gazdaságilag Namíbiához kapcsolódik, azt az álláspontot képviseljük, hogy a kérdést tárgyalások útján kell rendezni a majdani független Namíbia és Dél-Afrika között.”14 A SWAPO együttműködési készségét bizonyítva, 1978 júniusában fenntartásai ellenére elfogadta az öt nyugati hatalom javaslatát. A Waldheim-terv Az érdekek feiek tehát elfogadták rendezési eljárásnak az öt nyugati hatalom által előterjesztett tervezetet. A Biztonsági Tanács 1978. július 27-én határozatban15 kérte az ENSZ főtitkárát, hogy nevezze ki az ENSZ különmegbízottját „Namíbia mielőbbi függetlenségének az ENSZ felügyelete és ellenőrzése mellett tartandó szabad választások révén történő biztosítása érdekében”. Felkérte továbbá a főtitkárt, hogy mielőbb tegyen javaslatokat a Biztonsági Tanács 385. sz. határozata megvalósításának módjaira. A Biztonsági Tanács e határozata alapján nevezték ki Martti Ahtisaarit (Finnország) az ENSZ namíbiai különmegbizottjának. A főtitkár 1978. augusztus 29-én terjesztette elő jelentését a Biztonsági Tanácsnak,16 mely Waldheim-terv néven vált ismertté. A főtitkár 1978. szeptember 28-án magyarázó nyilatkozatot fűzött jelentéséhez.17 A főtitkár jelentése beszámolt Martti Ahtisaari különmegbízottnak augusztus 6—22. között Namíbiában tett látogatásáról Steyn főadminisztrátorral és másokkal folytatott tárgyalásairól. A jelentés 7500 fős erőt javasol az UNTAG katonai állományának; a polgári állomány létszámát 1500-ra tervezi. A katonai állomány országok szerinti összetételét illetően konzultációt helyez kilátásba a Biztonsági Tanáccsal és minden érdekelt féllel, az állományt — csakúgy, mint a polgárit — az arányos földrajzi képviselet elve alapján kívánja összeállítani. Az UNTAG tevékenységének költségeit mintegy 300 millió dollárban jelölte meg. A Waldheim-terv ellen a dél-afrikai kormányzat több kifogást emelt. E kifogások lényege az volt, hogy a főtitkár jelentésében foglalt javaslatok egyes esetekben eltérnek az öt nyugati hatalom tervezetében foglaltaktól (az UNTAG létszáma, összetétele, a helyi 75
