Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Gál G. Tamás: A namíbiai kérdés
Párt stb.) sikerült megnyernie a kollaboráns törzsfőnökök, törzsi szervezetek támogatását is. 1976—1977-ben a windhoeki tornacsarnokban összeültek a fehér telepesek és 11 törzsi csoport képviselői, hogy dél-afrikai bábáskodás mellett kidolgozzanak egy formulát „a függetlenséghez vezető demokratikus átmenetről”. A konferencia által kidolgozott „alkotmánytervezet” kétértelmű jogi megfogalmazásokat, politikai ellentmondásokat, a dél-afrikai kormány, a fehér kisebbség érdekeit szem előtt tartó rendelkezéseket tartalmazott. Az ajánlások alapján létrehozandó államban fennmaradnak a fehérek privilégiumai, a faji egyenlőtlenség, a dél-afrikai és nemzetközi tőke hegemóniája. A tervezet a „függetlenséggel” összeegyeztethetőnek tartotta, hogy az államhatalom kulcspozíciói, a honvédelem, a pénzügyek, a tájékoztatás a pretoriai kormány ellenőrzése alatt maradjanak. A windhoeki javaslatokat az ország demokratikus erői elutasították, a SWAPO Központi Bizottságának 1976-os lusakai ülése állásfoglalásában leleplezte azok neokolonialista jellegét és célját. A windhoeki komédia szervesen illeszkedett a dél-afrikai kormány tudatos, átgondolt, új namíbiai stratégiájába. Az új stratégia kidolgozását alapvetően a nemzetközi erőviszonyokban, ezen belül az Afrika déli részén bekövetkezett változások, a dél-afrikai rezsim fokozódó nemzetközi elszigetelődése, belső problémáinak kiéleződése tette szükségessé. Hozzájárult ehhez a nyugati imperialista hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok Afrika-politikájának módosulása is, mely azt a célt tűzte ki, hogy fékezze és érdekeinek megfelelő mederbe terelje a dél-afrikai térségben végbemenő folyamatokat. Az USA mindenáron el akarja kerülni a fegyveres nemzeti felszabadító mozgalom győzelmét Zimbabwéban és Namíbiában, a neokolonialista érdekeknek alárendelt evolúciót szorgalmazza. Tárgyalások útján kívánja elérni, hogy Zimbabwéban és Namíbiában ne érje lényeges sérelem a nyugati politikai, gazdasági és hadászati érdekeket. Elfogadja az afrikai többségi kormányzat gondolatát, amennyiben a többségi kormányzat nem jelent egyúttal többségi hatalmat is. Az új dél-afrikai vonalvezetés és a nyugati taktika között nincs tartalmi különbség. A nézeteltérések legfeljebb a „megoldás” folyamatának ütemére, formai feltételeire korlátozódnak. A dél-afrikai tulajdonban levő namíbiai lapok 1978 elejétől gyakran idézgetik a fajüldöző rezsimnek és helyi elvbarátainak azt a véleményét, hogy „ha a Nyugat túlontúl magas árat követel a rendezésért Namíbiában, Dél-Afrika jelentős támogatásra számíthat a területen a belső rendezés kérdésében”.12 A belső rendezésnek Namíbiában is ugyanaz a jelentése, mint Zimbabwéban. Namíbiában is törvénytelen választásokat tartanak, melyeken a Dél-afrikai Köztársasággal együttműködő politikai csoportok szereznék meg a szavazatok többségét. A választások után létrehozandó nemzetgyűlés rendelkezne ugyan korlátozott törvényhozói hatalommal, de a lényeges kérdésekben nem törekedne a dél-afrikai rezsim szerepének csökkentésére. Az átmeneti időszakot követné a „függetlenség” kikiáltása s a nemzetközi elismerés megszerzése. A legutóbbi hónapok namíbiai eseményei bizonyítják, hogy a dél-afrikai kormányzat namíbiai quislingjeinek segítségével a fenti menetrendet igyekszik követni. 1978 decemberében „szabad” választásokat rendezett Namíbiában, melyen a windhoeki 72
