Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 1. szám - Gál G. Tamás: A namíbiai kérdés
nek, kivéve a Dél-afrikai Uniót. Dél-nyugat-Afrika státusának kérdése a Közgyűlés napirendjére került. A tagállamok elutasították az Unió igényét Délnyugat-Afrika bekebelezésére. A Dél-afrikai Unió szembehelyezkedett a világszervezettel, magatartása és tevékenysége sértette az ENSZ Alapokmányának szellemét és betűjét. Délnyugat-Afrikának az ENSZ gyámsági rendszerébe történő bekapcsolásának megakadályozása, az ENSZ illetékességének tagadása mögött gyarmatosító célok húzódtak meg. A gyarmatosító stratégia a jogi csűrés-csavarás, az időhúzás taktikájával járt együtt. Az így nyert időt az Unió arra használta fel, hogy kizárólagossá tegye uralmát Délnyugat-Afrika fölött. Az ENSZ 1946 és 1966 között számos kísérletet tett arra, hogy a Nemzetközi Bíróság állásfoglalását is igénybe véve, rendezze a terület státusának kérdését. Az ENSZ-nek ez a törekvése összhangban állt az Alapokmány 77. cikkével.6 Az ENSZ e kérdésben először 1950-ben fordult a Nemzetközi Bírósághoz, amely ún. tanácsadó vélemény formájában rögzített állásfoglalásában nem járult hozzá lényegesen a helyzet tisztázásához. Megállapította ugyan, hogy az ENSZ jogosult a terület igazgatásának felügyeletére, de azt is leszögezte, hogy a Dél-afrikai Unió nem kötelezhető gyámsági megállapodás kötésére; a népszövetségi mandátum érvényben levőnek tekinthető. A Nemzetközi Bíróság által 1955-ben és 1956-ban adott tanácsadói vélemény lényegében hasonló volt. 1960-ban Etiópia és Libéria — az egykori Népszövetségnek is tagjai — pert indítottak a Nemzetközi Bíróságon, mivel keresetük szerint a Dél-afrikai Köztársaság Délnyugat-Afrikát gyarmatként kezeli, s apartheid-politikát folytat, amely összeférhetetlen a mandátum-megállapodásban vállalt kötelezettségeivel. A Bíróság azonban hat évig tartó eljárás után sem alakított ki érdemi állásfoglalást. Az ENSZ munkájára mind jelentősebb befolyást gyakoroltak a gyarmati függőség alól felszabadult ázsiai és afrikai országok, melyeknek a kolonializmussal összefüggő kérdésekben tanúsított magatartását alapvetően meghatározta az 1960-ban elfogadott „Nyilatkozat a gyarmati országok és népek függetlenségéről”. 1966 októberében az ENSZ határozatot hozott Délnyugat-Afrika státusáról,7 amely kimondta, hogy az időközben Dél-afrikai Köztársaság néven szuverén állammá alakult korábbi Dél-afrikai Unió Délnyugat-Afrika igazgatására kapott mandátuma megszűnt és a terület igazgatását az ENSZ közvetlen felelőssége alá vonta. A Közgyűlés XX. ülésszaka 1967. május 19-én határozott az ENSZ Délnyugat-Afrika Tanácsának létrehozásáról, amely megbízást kapott a terület igazgatására.8 Az ENSZ a Délnyugat-Afrikai Népi Szervezetet (SWAPO) ismerte el a terület népének egyetlen jogos képviselőjéül. Az ENSZ Közgyűlésének említett határozatai egyértelművé tették Délnyugat- Afrika (1968. június 12-től az ENSZ által is elfogadott elnevezése Namíbia) státusát. Nincs többé helye a népszövetségi mandátum-megállapodás értelmezése körüli vitának. A Namíbiát jogellenesen megszálló Dél-afrikai Köztársaság csak az ENSZ-szel való nyílt konfrontáció árán tarthatja fenn Namíbia megszállását, gyarmati elnyomását. A Namíbia kérdésében követett dél-afrikai politika lényegéből fakadt, hogy a Dél-afrikai Köztársa
