Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)

1980 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Harold F. Nufer: Mikronézia amerikai igazgatás alatt. A stratégia gyámság értékelése (Tokár Mihály)

sától kezdve (1944-47), majd hosszú ideig az amerikai Belügyminisztérium igazgatása alatt is a Kormányzó Hatósággal szemben Mikronézia lakói a legelemibb politikai jo­gokkal sem rendelkeztek. Az első figyelemre méltó lépés, amely a szi­getlakok számára az egész területre kiter­jedő döntéshozatali jogot biztosította, 1965- ben történt, amikor megválasztották Mik­ronézia Kongresszusát, a kétkamarás tör­vényhozó testületet. Ezt követte az 1967-ben induló tárgyalássorozat Mikronézia jövőbeni politikai státusáról, majd a közigazgatási egy­ségek vezetőinek kinevezése az őslakosok so­rából. Mindezeket sokan sikerként emlege­tik, valójában sok hiányossággal megvaló­suló eredményekről van szó. A mikronéziai Kongresszussal szembeni korlátozások to­vábbra is jelentősek. A Washingtonban szé­kelő Belügyminisztérium és a helyszínen levő Kormányzó Hatóság közötti konfliktusok - amelyeket a mikronéziaiak igyekeztek kihasz­nálni — is erre utalnak. Észak Mariana kivé­telt képez, mert 1953-tól egészen 1962-ig az amerikai haditengerészet fennhatósága alá tar­tozott. A szerző véleménye szerint az Egye­sült Államok szempontjából taktikai hibá­nak minősült különtárgyalásokat kezdeni e területtel, mert 1977-ben Palau és a Marshall- szigetek is hasonló különtárgyalásokat köve­teltek. Ez tovább gyengítette az „egyesített” Mikronézia megteremtésére irányuló törekvé­seket. Ezekkel kapcsolatban azonban le kell szö­gezni, hogy mindezen pozitívumként érté­kelhető lépések ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok mint a reá bízott gyámsági terület igazgató ható­sága, nem teljesíti az Alapokmányban és a gyámsági egyezményben vállalt kötelezett­ségeit. Az amerikai politika nem a terület fokozatos önállósodásának, majd teljes függet­lenné válásának elősegítését célozza. Ellen­kezőleg: a területek státusának a Biztonsági Tanács megkerülésével való megváltoztatá­sára törekszik (annektálás). Amellett, hogy az Egyesült Államok ezen politikája ellen­tétes az ENSZ Alapokmányával, illetve a gyámsági egyezménnyel, sérti a gyarmati or­szágok és népek függetlenségének megadá­sáról szóló ENSZ deklaráció rendelkezé­seit is. Nufer megállapítja, hogy Mikronéziában a gazdasági szférában (halászat, mezőgaz­daság, ipar fejlesztése) elért amerikai ered­mények a legkevésbé számottevőek. A ko­rábbi japán mandátumterület a japánok igaz­gatása alatt kétségtelenül fejlődött, mégha el­sősorban a szigetország kiszolgálója volt is. A haditengerészeti kormányzás alatt az ame­rikai vezetés sokkal inkább saját érdekei ér­vényesítésére tett erőfeszítéseket, mint a szi­getek gazdasági függetlenségének elősegí­tésére. A folyamat jellege az ötvenes években sem változott, de a polgári kormányzat a haditengerészetnek juttatott jelentős támo­gatást is nélkülözve volt kénytelen tevé­kenykedni. A helyi lakosok közül igen cse­kély a vállalkozók száma. A legnagyobb munkáltató a gyámsági terület Kormánya lett, amely háromszor-négyszer annyi bért fizetett, mint a magán szektor. Az 1960-as évek végén a turizmus fellendülése és az Air Micronesia légitársaság megalakítása felcsil­lantotta az önállósodás reményét, de a szö­vetségi adományokból felduzzadt évi költség- vetés a 70-es évek közepén kialakította az emberekben azt a szemléletet, hogy majd „Uncle Sam” megoldja a problémákat. A szi­getek ipari fejlődése 1975 után lendületet kapott, de a külföldi beruházások 1977 kö­zepéig szórványosak maradtak. Általában véve az eddigi gazdasági előrehaladást a könyv igen mérsékeltnek tartja. A szerző foglalkozik a közegészségügy, infrastruktúra és az oktatás kérdéseivel. A köz- egészségügy mellett az oktatás területén te­kinti viszonylag jelentősnek az elért fejlődést. A könyv utolsó fejezetében a szerző a je­lenlegi és jövőbeni japán érdekeket elemzi Mikronéziában. Nufer a Mikronéziában 1947 és 1977 kö­zött folytatott amerikai tevékenységet össze­gezve és értékelve hangsúlyozza, hogy a hala­dás lassú ütemű volt. Tokár Mihály 145

Next

/
Oldalképek
Tartalom