Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Harold F. Nufer: Mikronézia amerikai igazgatás alatt. A stratégia gyámság értékelése (Tokár Mihály)
sától kezdve (1944-47), majd hosszú ideig az amerikai Belügyminisztérium igazgatása alatt is a Kormányzó Hatósággal szemben Mikronézia lakói a legelemibb politikai jogokkal sem rendelkeztek. Az első figyelemre méltó lépés, amely a szigetlakok számára az egész területre kiterjedő döntéshozatali jogot biztosította, 1965- ben történt, amikor megválasztották Mikronézia Kongresszusát, a kétkamarás törvényhozó testületet. Ezt követte az 1967-ben induló tárgyalássorozat Mikronézia jövőbeni politikai státusáról, majd a közigazgatási egységek vezetőinek kinevezése az őslakosok sorából. Mindezeket sokan sikerként emlegetik, valójában sok hiányossággal megvalósuló eredményekről van szó. A mikronéziai Kongresszussal szembeni korlátozások továbbra is jelentősek. A Washingtonban székelő Belügyminisztérium és a helyszínen levő Kormányzó Hatóság közötti konfliktusok - amelyeket a mikronéziaiak igyekeztek kihasználni — is erre utalnak. Észak Mariana kivételt képez, mert 1953-tól egészen 1962-ig az amerikai haditengerészet fennhatósága alá tartozott. A szerző véleménye szerint az Egyesült Államok szempontjából taktikai hibának minősült különtárgyalásokat kezdeni e területtel, mert 1977-ben Palau és a Marshall- szigetek is hasonló különtárgyalásokat követeltek. Ez tovább gyengítette az „egyesített” Mikronézia megteremtésére irányuló törekvéseket. Ezekkel kapcsolatban azonban le kell szögezni, hogy mindezen pozitívumként értékelhető lépések ellenére a tapasztalatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok mint a reá bízott gyámsági terület igazgató hatósága, nem teljesíti az Alapokmányban és a gyámsági egyezményben vállalt kötelezettségeit. Az amerikai politika nem a terület fokozatos önállósodásának, majd teljes függetlenné válásának elősegítését célozza. Ellenkezőleg: a területek státusának a Biztonsági Tanács megkerülésével való megváltoztatására törekszik (annektálás). Amellett, hogy az Egyesült Államok ezen politikája ellentétes az ENSZ Alapokmányával, illetve a gyámsági egyezménnyel, sérti a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló ENSZ deklaráció rendelkezéseit is. Nufer megállapítja, hogy Mikronéziában a gazdasági szférában (halászat, mezőgazdaság, ipar fejlesztése) elért amerikai eredmények a legkevésbé számottevőek. A korábbi japán mandátumterület a japánok igazgatása alatt kétségtelenül fejlődött, mégha elsősorban a szigetország kiszolgálója volt is. A haditengerészeti kormányzás alatt az amerikai vezetés sokkal inkább saját érdekei érvényesítésére tett erőfeszítéseket, mint a szigetek gazdasági függetlenségének elősegítésére. A folyamat jellege az ötvenes években sem változott, de a polgári kormányzat a haditengerészetnek juttatott jelentős támogatást is nélkülözve volt kénytelen tevékenykedni. A helyi lakosok közül igen csekély a vállalkozók száma. A legnagyobb munkáltató a gyámsági terület Kormánya lett, amely háromszor-négyszer annyi bért fizetett, mint a magán szektor. Az 1960-as évek végén a turizmus fellendülése és az Air Micronesia légitársaság megalakítása felcsillantotta az önállósodás reményét, de a szövetségi adományokból felduzzadt évi költség- vetés a 70-es évek közepén kialakította az emberekben azt a szemléletet, hogy majd „Uncle Sam” megoldja a problémákat. A szigetek ipari fejlődése 1975 után lendületet kapott, de a külföldi beruházások 1977 közepéig szórványosak maradtak. Általában véve az eddigi gazdasági előrehaladást a könyv igen mérsékeltnek tartja. A szerző foglalkozik a közegészségügy, infrastruktúra és az oktatás kérdéseivel. A köz- egészségügy mellett az oktatás területén tekinti viszonylag jelentősnek az elért fejlődést. A könyv utolsó fejezetében a szerző a jelenlegi és jövőbeni japán érdekeket elemzi Mikronéziában. Nufer a Mikronéziában 1947 és 1977 között folytatott amerikai tevékenységet összegezve és értékelve hangsúlyozza, hogy a haladás lassú ütemű volt. Tokár Mihály 145
