Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Kenneth E. Boulding: Szilárd béke (Sz. Kiss Csaba)
a tartós béke, a Közel-Keleten napjainkban is tart az ingatag háború, a kelet-nyugati relációban pedig az ingatag béke stb. „A háború-béke rendszerek voltaképpen fázis-rendszerek, akár a háború és béke közti közvetlen átmenetről beszélünk, akár a szilárd vagy ingatag béke vagy háború hosszabb fázisairól...,” s ezekben „mindennek komplex oka és komplex hatása van”. (47.1.) A háború valószínűségének csökkentésére ezek szerint két út kínálkozik: a feszültség csökkentése, illetve az ellenállóképesség növelése. Boulding elismeri, hogy a feszültség és az ellenállóképesség kategóriái nem elég egyértelműek. Gyűjtőfogalomnak tekinti őket pl. az ellenállóképességhez sorol „minden olyan tulajdonságot, amely megakadályozza a feszültség hatására bekövetkező törést”, például „az integratív struktúrák természete, a közösségi érzés mélysége, az emberek egymás iránt táplált rosszindulata vagy jóindulata stb.” További probléma, hogy az egymáshoz való viszonyukkal definiált tulajdonságok egymástól független mérése igen nehéz. Mindezek ellenére a szerző lényegremu- tatónak tartja ezeket a fogalmakat, és a továbbiakban kísérletet tesz arra, hogy a társadalmi viszonyokban meghatározza főbb komponenseiket. A „feszültség-rendszer strukturális változóihoz” sorolja a korábbi háborúk, igazságtalanságok és elnyomattatás emlékeivel kapcsolatos „múltképeket”, amelyek jelentéktelen események kapcsán is felerősödhetnek, illetve manipulálhatók és „a jelent a múlt rabszolgáivá teszik”. A másodikként említett változócsoport a konfliktus „professzionalizálásának” mértékével kapcsolatos, vagyis azzal, hogy milyen szervezett erőket mozgósítanak a társadalmak a konfliktussal való hivatásszerű foglalkozásra („szervezett fegyveres erők, rendőri erők, maffia, versengő hittérítő mozgalmak, munkaadók és munkavállalók egyesületei, ügyvédek”). Ezeknek az embereknek a sikere a konfliktustól függ, érvel a szerző, tehát hivatásukból adódó érdekük a konfliktus fenntartása. Ám Boulding rámutat, hogy „bizonyos hivatási és politikai etika” (amely szerint például a profi bokszolóknak nem szabad verekedéseket provokálniuk, a fogorvosoknak elősegíteniük a fogromlást, az ügyvédeknek a pereskedést), a konfliktus mérséklésének irányában hat. Ez nyilvánul meg a katonai szektor fölött gyakorolt civil ellenőrzés növekedésében, amelyet a szerző a történelem lassú és ellentmondásos, de jelentős trendjének tart. Harmadik változócsoport a politikai struktúra sajátosságai, különösen a vezető szerepek betöltésének és megszervezésének módja. A szerző célja itt is inkább csak a vizsgálódás irányának jelzése, semmint a részletes analízis. Rámutat például, hogy a pszichotikus személyiséget (Hitler, Idi Amin stb.) távol kell tartani a vezetéstől - ezt elősegíti a nyilvánosság, valamint a hatalommegosztás és ellenőrzés intézményes biztosítékai. Negyedik strukturális sajátosság-csoport a társadalomban uralkodó „ethosz, ideológia, költészet, történelemszemlélet és oktatóinevelési folyamatok”, amelyeket Boulding a „szellemiség” (esprit, spirit) gyűjtőnévvel jelöl. Ez lehet háborús vagy békés, birodalomépítő vagy magába zárkózó, reaktív vagy békés, arisztokratikus vagy polgárias stb. Utal a „szellemiség” ciklikus változásaira a katonai hatalomból semleges állammá vált Svédország, a gyarmataikat felszámoló Franciaország és Anglia példáján. Ezeket a változásokat szintén több tényező nehezen áttekinthető kölcsönhatásának tulajdonítja. Katonai vereséget, írja, éppúgy követhet békés szellemű politika, mint a militarizmus fokozódása. Egyetlen karizmatikus vezető új szellemi irányt szabhat az egész társadalomnak. A strukturális változók mellett Boulding „dinamikus folyamatokat” is megkülönböztet, amelyek növelhetik vagy csökkenthetik a feszültséget, ilyen például a fegyverkezési verseny. Saját kutatásaiból azt a következtetést vonja le, hogy a fegyverkezési spirál csak akkor állítható meg, ha a szemben álló felek nem-reaktívvá válnak, azaz ha az egyik ország egységnyi fegyverzetnövelésére a másik ország egy egységnél kisebb növeléssel válaszol. Erre akkor van kilátás, ha a fegyverkezés érezhetően növeli a belső feszültséget. Boulding másik figyelemre méltó következtetése: minél több állam vesz részt a fegyverkezési versenyben, annál nagyobb a háború kitörésének veszélye. A belső feszültség Boulding szerint nem mindig transzformálódik külső feszültséggé, gyakran éppen a külső feszültség csökkentésének irányában hat. A szerző tézisei és példái ebben a kérdésben sem bizonyító erejűek, csak óvnak a túlzott általánosításoktól. A három dinamikus folyamat, amelyre ennek kapcsán utal, a következő: a gazdasági feltételek váratlan romlása, a népességi arányoknak a
