Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1980 (7. évfolyam)
1980 / 3. szám - SZEMLE - Kiss J. László: Túlélési program. Az Észak-Dél-Bizottság jelentése
ügyének Brandt a fejlődő világ olyan képviselőit is megnyerte, mint Adam Malik, Indonéziai alelnöke, Eduardo Frei, az egykori chilei kereszténydemokrata politikus, Abdlatif Y. Al-Hamad, az arab gazdasági fejlesztés kuvaiti alapjának igazgatója, Amir H. Jamil tanzániai pénzügyminiszter, Layachi Yaker, algériai nagykövet és volt miniszter stb. A Világbank ösztönzésére létrejött Bizottság 1977 decemberében kezdte meg munkáját, s a széles körű konzultációs tevékenységéből ez alkalommal a Szovjetunió és a kelet-európai szocialista országok sem maradtak ki politikai, illetve szakértői szinten. A Bizottság beszámolója mentes a Római Klub jelentéseinek kezdeti fatalizmusától és terminológiai nehézségeitől, s megfogalmazásában, ösz- szegző ajánlásaiban és programjaiban valóban alkalmas arra, hogy mint fejlesztéspolitikai „kézikönyv” mind a politikai és gazdasági diplomácia munkájában, mind a közvélemény számára hasznos vitaalap legyen. A jelentés célkitűzése. Észak-Dél „közös érdeke” A Bizottság feladata azoknak a szükségszerű változásoknak a kimunkálása volt, amelyekkel a világ a nyolcvanas években kerül szembe. A jelentés az „Észak-Dél” konfliktusát korunk legnagyobb „szociális kihívásaként” tárgyalja és hangsúlyozza, hogy megoldásához nem a technikai lehetőségek hiányoznak, hanem a realitások és veszélyek „világos és általános tudata”, valamint a „korrigáló beavatkozásra” irányuló politikai akarat. Annak a logikus lépésnek is híján vagyunk - emeli ki a könyv -, hogy a „globális fejlesztés kritériumaihoz” jussunk, amely aztán kvantifikálható és a gyakorlati intézkedések alapjául szolgálhat.8 A változás az új nemzetközi rendszer érdekében szükségszerű, a kérdés csupán az, - állapítja meg a Bizottság -, vajon képes lesz-e a „világközösség” határozott lépésekre, avagy ezeket a bekövetkező válságok kényszerítik ki. A jelentés a gazdasági növekedés, fegyverkezés, biztonság és a fejlesztés problémakörét komplex egészként ragadja meg. Brandt a problémák tudatosítása és megoldása érdekében az oktatás és a tájékoztatás fontosságára is felhívja a figyelmet. A Bizottság elsősorban a legszegényebb fejlődő országok perspektíváit vizsgálja, az éhséget és a szegénységet, ugyanakkor a világméretű stagnációt kísérő inflációt, a kedvezőtlenné vált tőkés pénzügyi viszonyokat, a növekvő eladósodást és a mérleghiányt, a protekcionizmust, az államok között a növekvő feszültséget az energiáért és nyersanyagokért, a gyarapodó világlakosság és munkanélküliség, valamint a fokozódó fegyverkezési dinamika és a környezet veszélyeztetettségének átfogó problémáit. Brandt már a bevezető tanulmányában hangsúlyozza: ha nem vagyunk képesek a fegyverkezési kiadások évi 450 milliárd dolláros értékének több mint huszadrészét a harmadik világ érdekében felhasználni, úgy a katonai biztonság a 92
